Főoldal Szereplők Részek Díjak és Blogversenyek Cserék

2015. augusztus 10., hétfő

XLV. Rész


Szép estét mindenkinek. Élet jelem igencsak halvány, de még van. Ezt már elmeséltem néhány embernek, hogy miért van, de a lényeg, hogy ma sikerült feltenni az új részt. Megint átlépünk egy szép kerek számot 30.000 megtekintést. Köszönöm szépen.
Egy kis kedvcsinálónak elárulom a következő blog címét. "Keserédes" Ha van sejtésetek, milyen lesz így címből nyugodtan osszátok meg velem. Jó olvasást. 


Imádom azt csinálni, amit akarok, és amit mindig is akartam. Bár az is igaz, hogy még sok mindent kell tennem, azaz tennünk, de kezdek ráérezni a dologra, és azt gondolom már jó úton járok.
Másnap felkelés után első dolgom volt berontani Steen szobájába és megosztani vele a klipp ötletemet, míg el nem felejtem. Kellett egy kis idő, még felfogta, hogy mit is csinálok rajta feküdve kora reggel de miután feldolgozta a traumát elmondta a véleményét az ötletemről. Pontosan idézve, „alacsony költségű és nagyon Elisa-s” Törekedtem a legegyszerűbb és legjobb dologra, ez lennék én. Mivel a lustaságom miatt sokszor sikerült már kitalálnom remek ötleteket, most is arra hagyatkoztam. A születésnapi partin amúgy is énekelni fogok, felvesszük videóra és rátesszük a stúdió változatát a dalnak, ami már egy ideje megvan. AZ egész estét levideózzuk és akkor egy remek videót tudunk összevágni klip gyanánt. Büszke voltam az ötletemre, az első klip ötletét Michael adta, ami nagy sikert ért el. Reménykedtem benne, hogy sikerül majd egy kicsi kibújni annak árnyékából és egy teljesen más szögből megmutatni a zenémet, az életemet.
Hiába igyekeztem mindent úgy szervezni, hogy tudjak találkozni vele, sose jött ki úgy a lépés. Mondhatnám, hogy az éppen elinduló karrierem miatt volt ez az egész, de inkább azért mert neki a karriere már elég magasan a csillagokban járt. Ki vagyok én, hogy megpróbáljam lerángatni a földre magam mellé. Mind a ketten igyekeztünk, de még az se volt elég, hogy heti legalább egyszer tudjunk találkozni, bár most ő szó szerint a világ másik végén volt, ami sokkal jobban megnehezítette a dolgunkat. Így vált a web kamera az életünké, de az se volt túl jó. Sokat gyakoroltak és nem zavarhattam meg minden egyes percüket, hisz a banda volt és még most is az élete. Steen-t nem érdekelte a szerelmi életem, minden percét azzal töltötte, hogy mindent elsimítson. Mindent elintézett a holnaputáni szülinapi bulira. Beszék Olvia-val és kirendelt egy tanoncát a bulira. Mindent lebeszélnie Emma apjával és engedélyt kért a felvétel készítésére. Már csak ajándékot kellett venni a születésnaposnak. Ez még akkor se szokott menni mikor a legjobb barátaimnak kell megvenni az ajándékot, pedig őket ismernem is kellene. De a lányról csak annyit tudok, hogy szereti a zenémet. Tudatlanul ültem a kanapén és lapozgattam az újságokat, amik tele voltak oltári nagy hülyeségekkel.
- Te mit vennél neki? – pillantottam fel az újságból és néztem lakótársamra.
- Semmit! – gyilkos pillantást vetettem rá és követeltem tőle egy rendes választ. – A kedvenc énekese elmegy a születésnapi bulijára és énekel neki, én ezzel teljesen megelégednék.
- De nem állítok be ajándék nélkül, nem vagyok olyan. Én pedig nem vagyok sziperszupersztár.
- Adj neki egy pólót az album képeddel. – egyik ötlete rosszabb volt, mint a másik.
- Hogyne egy önarcos ajándékcsomagot. Elisa-s bögre, póló és beszélő Elisa baba. Mindenki álma egy ilyen.
- Hát biztos jobban örülne, mint egy Violettás ajándékcsomagnak. – nevetett fel. Eszméletlen mennyire utálja azt a sorozatot. Unokatesója hatalmas rajongó és mindig ezzel terrorizálta őt, mikor össze voltak zárva. Én csak nevetni tudok rajta, a felnőtt amúgy is borzalmas szappanoperát levinni gyermek szintre, nevetséges mekkora sikere lett a nagy semminek.
- Még mindig ugyan ott vagyok. – végig feküdtem a kanapén és az arcomra tettem a kinyitott újságot. Vártam a megvilágosodást, és a nagy várakozásban sikerült elaludnom. Még sok dolgot el akartam intézni, amikre ne jutott idő mert átaludtam a napot. Hajnali háromkor keltem fel, mikor megakartam, fordulni és szerencsésen leestem a padlóra. A tíz órás alvás után ár nem volt kedvem bemászni a saját ágyamba és folytatni az alvást. Gondoltam hasznos dologgal fogom eltölteni a napomat és főzök valamit, legalábbis megpróbálok, és az eddigiekből kiindulva utána valószínűleg ki kell takarítani az egész konyhát. Jobban bele gondoltam és inkább lemondtam erről, fantasztikus ötletről. Kattogott az agyam mi is csináljak. Bámultam a velem szembe lévő széket és valami űrt kezdtem érezni a mellkasomba. Borzalmas érzés volt és egyre csak terjedt. A mellkasomból kiindulva terjedt mindenfelé, mintha valami ki akarna jönni belőlem. A mosogató felé hajoltam és próbáltam rájönni mi motoszkál bennem. Kinyitottam a csapot és megmostam az arcom, nem múlt az érzés, hiába mostam az arcom hideg vízzel úgy éreztem meggyulladok. Pár perccel ezelőtt még semmi bajom sem volt, most pedig a halálomon vagyok. Alig tartott három percig a szenvedésem, mégis úgy éreztem egy hét telt el a szenvedésemmel. Erőt vettem magamon és elcsoszogtam a kanapéig és végig feküdtem rajta. Fogalmam sem volt, mi volt azaz előbb, de soha többet nem akarok olyat érezni. Igyekeztem másra gondolni, lelassítani a szívverésem és egy kicsit lenyugodni. Behunytam a szemem, lelki szemeim haza vittek. A szobámban ültem a foltos babzsákomon és velem szemben volt Michael, a gitárommal a kezében. A húrokhoz lassan érintette ujjai hegyét, és megszólaltatott egy csodás dallamot. Csak ültem ott és néztem, ahogy nekem gitározik, néha-néha felpillantott és szemembe nézve elmosolyodott. Visszanéztem rá és megtaláltam hatalmas zöld szemeiben a békességet, a nyugalmat. Választásom sem volt, a képzeletem magával ragadott és az álmok világába csábított.
Frissen és üdén keltem fel, mintha a hajnali rosszullét csak egy rossz álom lett volna. Igyekeztem ebben a hitben tartani magam, és tudomást se venni róla. Nem keltem fel csak elkezdtem agyalni, ma lesz a születésnapi buli én pedig még semmit sem vettem neki.
Gondolkozz! Én minek örültem volna három évvel ezelőtt? Imádtam a zenét és az édességet. Na jó, most is ilyen vagyok. A zene mondhatni kipipálva, tehát marad az édesség. Egy tábla csokival elég ciki lenne beállítani, de tizenhat nagy tábla Milkával már sokkal menőbb lenne.
- Ez az! - ültem fel, amivel sikerült Steen-re hoznom a frászt. Kérdően nézet rám. - Kitaláltam mit kap ajándékba. - csaptam össze kezeimet.
- Fantasztikus. - forgatta hatalmas szemeit. - Akkor jobb ha mihamarabb megveszed, mert Olivia egyik gyakornoka órákon belül itt van és lassan.. - karórájára pillantott, majd elkezdte számolgatni az órákat. - Pontosabban négy óra múlva indulnunk kell.
- Igenis kapitány! - vágtam magam homlokon. - Mindennel elkészülve fogok az ajtóban állni, pontosan négy óra múlva. - gyorsan talpra álltam és berohantam a szobámba lecserélni a pizsamámat valami utcai göncre. A pizsimet bevágtam az ágyba és kinyitottam a ruhás szekrényem, amiben tegnap este sikerült végre rendet teremtenem. Kipillantottam az ablakon majd vissza fordultam a szekrény felé és kivettem a Gun's N Roses pólóm és egy szakadt rövidnadrágot. Pillanatok alatt magamra kaptam őket és átvágtattam a fürdőbe. Megmostam az arcomat és a hajamat a fejem közepére fogtam, amit hamar ki is bontottam. Felfogott hajjal jobban hasonlítok tíz éves önmagamhoz, és azt nagyon nem akartam így maradtam a kiengedett szénakazalnál.
Már csak két dologra volt szükségem. A pénztálcámra és Steen fejhallgatójára. Nem ártana lassan befektetni egy sajátra, de annyira jó érzés volt elvenni másét. Sunyi mosollyal az arcomon csaptam be magam mögött az ajtót.
A sarki kisboltba csak kis méretű táblát árultak így letudva a napi edzést lesétáltam a szupermarketben ahol szerencsémre nagy választékban volt olyan csoki amit szerettem volna. A kasszánál egy kicsit hülyének nézet az eladó, de nem zavartattam magam. Mosolyogva kifizettem a csokikat és indultam vissza otthonomba.
Becsomagoltam a csokikat és a pultra raktam őket, nehogy itthon maradjanak.
Vissza tértem az én kis kuckómba és kerestem egy másik nadrágot estére. A kedvenc kantáros gatyámat választottam. Beültem az ágyba és elkezdtem énekelni a dalt ami a telefonból szólt. Jó elfoglaltságnak tűnt. Egyik dal követte a másikat én pedig nem foglalkozva az idővel csak daloltam magamnak. A magán koncertemet Steen zavarta meg. Szó szerint letépte a fejemről a fejhallgatót és kicsit dühösen kezdett el beszélni nekem.
- Mindjárt indulunk! Ha lennél szíves és kiszakadnál a saját kis világodból és netán.. - aranyos beszédét a csengő zavarta meg. Soha jobbkor.
- Szavad ne feled.. - kuncogtam majd vidáman csoszogtam ki az ajtóig. Kinyitottam majd meglátva ki áll előttem gyorsan vissza is zártam. - Basszus.. Nem lehetett volna mást küldeni? Bárki mást. - beszéltem az ajtónak, majd erőt véve magamon újra kinyitottam az ajtót.
- Én is örülök a találkozásnak Elisa. - nézet rám hatalmas mosollyal az arcán. Szó nélkül léptem arrébb és hagytam, hogy beférjen az ajtón. Jamie nem tűnt egy kicsit se zavartnak, velem ellentétben. De miért voltam ennyire feszült? Hisz ő csókolt meg engem, nem pedig fordítva, és nekem semmit sem jelentett.
- Szia. - jött ki a szobámból Steen és elegyedett szóba Jamie-vel. Jól elbeszélgettek míg én idegesen össze pakoltam az összes cuccomat amire még szükségem lehetett. Hónom alá csaptam az ajándékot és indultunk is. Elég kellemetlen volt számomra, azaz idő amit a társaságában kellett töltenem, de szerencsére Steen jól elvolt vele. Azt hittem nem talál majd közös hangot vele, hisz mindenben Jamie ellentéte.
- Ha minden igaz itt lesz a buli. – fékezett le a kocsi és Steen pillanatok alatt kipattant a kocsiból és visszafordult felém. – Te maradj még itt, megkeresem az apját és beszélek vele. – becsapta a kocsi ajtaját és elviharzott engem egy kocsiba hagyva ezzel Jamie-vel. A pólóm alját kezdtem piszkálni, csakhogy ne keljen felemelni a fejem és tekintetünk biztos ne találkozzon. Mondhatni,hogy kínos csend telepedett a kocsiba.
- Nagyon szótlan vagy. – törte meg a csendet. A hangja vidám volt, kezdtem azt érezni,hogy évezi ezt a helyzetet.
- Mit kéne mondanom? – válaszoltam, e se véve tekintettem az amúgy roppant unalmas pólóvarrásról.
- Nem tudom. Mesélj, hogy vagy? Megvagytok még a kis szivárvánnyal? – a szivárvány szóért legszívesebben arcon vágtam volna egy csavarkulccsal, annyira irritálóan képes kimondani azt a szót, a hideg futkos a hátamon tőle.
- Michael. – hátra fordult és kérdően nézett rám. – A neve Michael. Neked is van neved ezért sem parasztnak hívlak, hanem Jamie-nek. – a mosoly még nagyobb lett az arcán, nem tudom miért, de nagyon nem tetszett a dolog. Mielőtt kimondhatta volna, amit akar Steen nyitott be a kocsiba. Hála Istennek, még két perc vele és biztos az egyikünket halottas kocsival szállítják el innen.
- Gyertek, minden kész és nemsoká az ünnepelt is megérkezik. – adta ki a parancsszót mi pedig szó nélkül másztunk ki a kocsiból. Bennem még mindig megvolt az a kényelmetlen érzés, amit nagyon szerettem volna eltüntetni, mert Jamie túlságosan is élvezte ezt a helyzetet. Szorosan Steen mellett maradtam, míg ő kipakolta a cuccait a csomagtartóból.
- Ha kettesbe mersz hagyni vele, máglyán égetlek el. – mosolyogtam rá. Tudtam, hogy nem kéne vele foglalkoznom, de mégsem tudtam megállni a dolgot. Egy hatalmas épület fele vettük az irányt, ez lakó háznak túl nagy volt, ahhoz pedig túlságosan elvan dugva, hogy valami állami iroda legyen. Belépve megcsapott a légkondi által varázsolt hűvös időjárás. Egyből egy hatalmas terembe csöppentünk, ami szépen fel volt, díszítve a bulihoz. Színes lufik lógtak le a mennyezetről és fekete betűkkel volt közberagasztgatva a fal. Hamar ránk terelődött az emberek figyelme. Minden féle korú emberek voltak, de a legtöbben fiatalak voltak. Tizenöt-tizenhat éves korosztály. Ránk néztek és mintha fény csillant volna a szemeikben, de, hogy most az azért volt mert sejtették, hogy kik vagyunk, vagy csak mert a mögöttem álló két pasi igencsak helyesnek mondhatták magukat. Az ajándékot szorongatva léptem egyre beljebb. Kezdtem egy kicsit fázni, kint nagyon meleg volt ehhez az hőmérséklethez képest. Steen elém vágott és mutatta az irányt a szülőkhöz. Ilyen nem sűrűn csináltam még, így kicsit rettegtem.
Mint kiderült nem volt okom a félelemre, mindenki nagyon aranyos volt. Elmondták, mit, hogy kell csinálnom. Minden a helyén volt mikor megérkezett az ünnepelt. A fények felkapcsolódtak és izzósorok színes fényei töltötték meg a termet fénnyel. Megszólalt a Happy Birthsday és egy hatalmas tortát toltak be. Szegény köpni nyelni nem tudott, még ilyen távolról is látszódott, hogy könny gyűlt a szemeibe. Hirtelen rám tört a nagy szeretet, fékezni kellett magam, hogy ne vágtassak át a tömegen és öleljem meg. A családja egyesével ment oda hozzá és köszöntötték fel, majd őket a barátai követték miközben és a színpad sarkán ültem és vártam a sorom. Én voltam a meglepetés, amit a végére tartogattak, eldöntöttem, hogy fel se állok az elején a színpadra, hanem inkább itt ülve kezdem az éneklést, csak a végén nehogy orra essek, mikor megpróbálok felállni. Szépen lassan, de mindenkinek sikerült felköszöntenie az ünnepeltet. Az apukája oda jött hozzám és szólt, hogy kezdhetek, ha akarok. Jamie beállított mindent kamerát én pedig úgy éreztem magam, mint egy kis hercegnő. Lekapcsolódtak a fények és csak a felettem lévő izzó égett halványan. Mély levegőt vettem és mikor meghallottam a zeném dallamát elkezdtem énekelni. Az emberek, akik eddig háttal álltak, most mind engem néztek. Pillanatok alatt tört utat magának a dal gazdája, már ha lehetett így nevezni őt. Alig tudtam énekelni, annyira mosolyogtam, hogy nehezemre esett tiszt hangot megszólaltatnom. Felkeltem a színpad sarkáról és a színpad közepére álltam, közben a fények is visszatértek. Az időzítés remek volt, de ezen nem lepődtem meg. A lassú kezdés hamar felperdül és igazán szép és ritmusos dal lett belőle. Kár, hogy ilyen hamar eltelt. Tudtam, hogy még énekelni fogok, de muszáj voltam lemenni és felköszönteni az ünnepeltet.
Még oda se léptem mikor megszólalt.
- Komolyan nekem énekeltél? – szám elé kaptam a kezem, hogy eltakarjam nevetésem. Olyan aranyos volt, és tisztán láttam magam benne.
- Nem, csak eltévedtem. Amúgy egy díjátadóra készültem, tudod, szupersztár vagyok. - dobtam hátra viszonylag már megint hosszú hajam. Nem bírtam sokáig és karjaim széttárva átöleltem őt. – Boldog születésnapot. – mondtam nevetve.
- Ennél boldogabb nem igen lehetne. Köszönöm. – elengedtem és oda adtam neki az ajándékát. Pontosan ilyen reakcióra vártam. Nagyon jól éreztem magam, leszámítva Jamie jelenlétét. Az este folyamán mindig elejtett egy-egy megjegyzést, ami miatt legszívesebben felképeltem volna, de több volt a jó élményem és ez segített féken tartani magam.
Tizenegy múlt mikor rám tört a mehetnék. Az apraja még most kezdte a partit, de rám egy olyan álmosság telepedett, amin nem tudtam uralkodni. Kómásan sokkal könnyebb volt elviselni Jamie jelenlétét, amit muszáj voltam elviselni mivel ő hozott minket ide. Egy pillanatra lecsuktam a szemem és a következő pillanatban már Steen lökdösött, hogy keljek fel.
- Nem aludhatok itt? – beszéltem az orrom alatt. Halottam, hogy mind a ketten rajtam nevetnek, de nem érdekelt álmos voltam és nem volt annyi energiám, hogy lábra álljak.
- Ha ezt megtudná az urad, nem lenne épp a legjobb vége. – jegyezte meg, amivel egy kicsi löketett adott, hogy kimásszak.
- Mi a franc bajod van? –kezdtem el kiabálni. – Veled egy légtérben is lenni szenvedés, mert nem vagy képes normális kommunikációra, csak Michael cukkolására, hát tudd meg ezerszer jobb, mint te. És nem mellesleg jobban is csókol, úgyhogy jobb ha befogod. – emelt fővel indultam el az ajtó felé, de útközben rájöttem, hogy nem fejeztem be a mondanivalóm így visszafordultam. – Ha legközelebb teheted, inkább cserélj mással és küldjetek mást segíteni nekem. Nem bírom a beképzelt barmokat. – már csak a meghajolás hiányzott a csodálatos előadásomról, de azt már nem vállaltam be. Steen ott maradt vele, míg én felszenvedtem magam a lépcsőn. A leglogikusabb az lett volna, hogy bedűlök az ágyba, de már ahhoz is elment a kedvem. Kinyitottam a szobám ablakát és kimásztam a tűzlépcsőre és végig feküdtem rajra. Mivel pár emelet rácsa eltakarta a csillagokat, így beértem a fekete égbolttal és a felettem lévő vasráccsal. A város zaja megnyugtatott és segített kiüríteni mindent a fejemből. Túl sok minden történt velem és ennek napokon belül vége. Megkapom a teljesítményemet kiértékelő lapot és haza repülök. Mindent megtettem, de már nem rajtam múlik, hogy szerződést kötnek-e velem, vagy hagyják, hogy szabad úszó legyek. Igazából mind a kettőtől félek. Ha szerződést kötnek, akkor ketrecbe leszek zárva és megszabnak majd mindent, de ha nem kapok, szerződést az azt jelenti, nem vagyok elég jó nekik, és nem vagyok benne biztos, hogy a saját lábaimon mankó nélkül is sikerülne megállnom. Még nem tudok egyedül meglenni, pedig az ítélet napja egyre közelebb van.

4 megjegyzés:

  1. Ezt is imádtam!!! Hogy tudsz ilyen jól írni??? Remélem hamarosan jön a kövi rész c:

    VálaszTörlés
  2. Khmm.. Khmm.. Van ötletem az újbloghoz, hogy milyen lesz. Lesz egy lány... És Michael. Na jó, nem leszek köcsög xd Amúgy nagyon jó lett ez is, mint mindegyik *-* Kissé mérges vagyok rád, miért ennyit kellett várni az új részre, de megérte várni mégis :D és igen, megint elolvastam már tegnap, de ma írok csak kommentet.. Ki más lenne ilyen mint én? Na mindegy.. Lényeg. Iszonyat jó lett ez a rész is ismét, és idézem az elöttem hozzá szólót: Hogy tudsz ilyen jól írni? És imádtam. Ahogy az előzőt. És az elötte lévőt.. És az elöttit is. Na és az elötte lévőt is. Lényegében mindet imádtam, és imádom. Az egész blogot, a karaktereket. Megszerettem őket. Nagyon jó! 😍😘

    VálaszTörlés
  3. Nagyon imadom !!!! *.* siess a kovivel !!!!❤❤❤❤

    VálaszTörlés
  4. Sziaaa van egy meglepim http://theyoungdefender.blogspot.hu/

    VálaszTörlés