XXXVI. Rész

Sziasztok! Szerintem még sose késtem ennyit egy résszel. Hatalmas bocsánat kéréssel tartozom nektek, remélem megkímélitek az életemet. Viszont most hoztam egy részt, ami remélhetőleg elnyeri a tetszéseteket. Várom a komikat és bármiféle megjegyzést szívesen fogadok akárhol. Jó olvasást!

A napok csak telnek el egymás után, nem tudok rendesen gondolkozni.. az agyam egyre több kérdést alkot a jövőmmel, kapcsolatban, jelentéktelenek érzem magam. Egy porszemnek a tenger parton, rég kapott már el ez az érzés. Régen rendszeresen jöttek ilyen gondolatok elő az agyam legsötétebb részéről, ilyenkor otthon gubbasztottam, s próbáltam elterelni a figyelmemet valamivel, de sose sikerült. Mikor Steen észbe kapott elrángatott egy próbájukra, vagy fellépésükre, hogy bármi mást csináljak, csak ne gondolkozzak. Eddig egy percem se volt rendesen leülni s a jövőmre gondolni. Megállás nélkül rohantam össze vissza, vagy épp Michael-el foglalkoztam, de most Ő sincs itt és semmi dolgom sincs. Saját gondolataim ölnek meg, belülről emésztenek fel.

- Elisa! – kiabált be a szobába az én drága barátom. A fejemre húztam a takarót és az ablak felé fordultam, nincs lelki erőm semmire, csak feküdni akarok és várni a nagy semmit. – Elisa, gyere ki! – a hangja egyre hangosabb volt, hallottam lépteit majd az ajtó nyílását is. Szorosabban fogtam a takarómat számítva rá, hogy megpróbálja leszedni rólam. – lassan egy óra, te pedig még mindig fekszel. Kelj fel! – leült mellé és elkezdte simogatni az oldalamat.

- Nem! – hangom határozott volt. Tudtam, hogy a mai napom e szoba négy fala között fogom eltölteni.

- Rosszul vagy?

- Nem.

- Megint rád tört a gondolatmanó? – mindig így hívja ezt az állapotot. Utálok ilyen lenni, de nem tudok kitörni belőle olyan, mintha egy buborékba kerülnék be amiből bármennyire akarok nem tudok kiszabadulni. A túl oldalon ott van Steen aki megpróbál mindent, hogy valahogy kipukkadjon a buborék és kiszabadulhassak én pedig csak ülök lábamat felhúzva mellkasomhoz és nézek ki a fejemből.

- Aham. – nyögtem ki és fordultam felé. Ő már teljes utcai öltözetbe ült mellettem, hova akarhat menni törött lábbal? – de jól vagyok, merre mész? – a szemembe nézett és próbálta játszani a bátyus szerepet.

- Nem nézz hülyének, nem vagy jól. Ki akarok menni, akárhova csak ne kelljen itthon ülnöm, mert felvágom az ereimet. Te pedig életem velem fogsz jönni. – erre a válaszom csak annyi volt, hogy visszabújtam a takaró alá. – ez nem kérdés volt, hanem kijelentés. Imádom elzavarni a gondolatmanót a fejedből, olyan vicces dolog.

- Nem megyek sehova. Fáradt vagyok és nincs semmihez se kedvem. – magyaráztam.

- Mondtam, hogy nem érdekel.. öltözz felfele. Süt a nap, jó idő van, viszonylag. – felállt és kiment a szobából, halottam, hogy valakivel telefonál, de annyira nem érdekelt a dolog, hogy jobban oda figyeljek rá. A csend lassan rávett, hogy visszaaludjak. Mikor már álmodtam is megcsörrent a telefonom. Nem vettem volna fel, ha nem üvöltött volna, ami irritálta a fülemet. Kiszedtem a párnám alól és elhúztam a zöld telefont.

- Igen?

- Keljél felfele! – kiabált bele Mikey. Kinyomtam és visszatettem a fejem a párnámra. Éreztem, hogy nedves, ami a nyálam nyoma lehetett, felemeltem magam, megfordítottam a párnám és visszahelyeztem rá a fejem. A telefonom újból megszólalt.

- Mi van? – szóltam bele már nyűgösebben.

- Ne kelljen még egyszer elmondanom, hogy emeld fel a segged és takarodj ki a lakásból! – szépen megfogalmazta a dolgot az már biztos.

- Kellemetlen, hogy több kontinens választ el egymástól. Ergo nem tudsz a válladra kapni és kirángatni az amúgy igen kényelmes és meleg ágyamból. – van valami jó is a távolságban.

- Tudod,nekem vannak ismerőseim, akik még nálam is nagyobbak, lehet be se férnek az ajtódon.. na ha megkérek egy olyan ismerősömet, hogy ahogy te mondtad csapjon a vállára és vigyen ki téged onnan, nem biztos, hogy jól jársz.

- Engem az pont nem érdekel. Ha itt lennél, se másznék ki az ágyból. Ne erőlködj, ez szinte lehetetlen küldetés még számodra is. – hallatszott a gyerek sírása. - menj és babáz ki magad, engem pedig hagyjál aludni. Oké? – nem akartam beszélni, egyedül akartam lenni és aludni.. nem nagy kívánság. Az alvás gyógyír minden bajra, nekem sok bajom van tehát sokat kell aludnom, ez ilyen egyszerű.

- Kérlek szépen. Megteszed a kedvemért? – szeretem, mikor hirtelen megváltozik a hangja, de most nem tudtam értékelni.

- Meg, de most már tényleg menj babázni. Majd pénteken találkozunk. – gyermeteg hazugság a cél érdekében.

- Már alig várom. – köszönt el. Letettem a telefon én pedig visszafeküdtem, már kevésé olyan meleg ágyamba. Még két ilyen beszélgetés és nem fogok tudni vissza aludni, na jó ez szinte lehetetlen. Alig találtam rá a kényelmes pozícióra, de Steen már megint a szobámba volt.

- Gondolom, nem jó éjt-puszit akarsz adni. Steen nincs semmi bajom, nyugodtan itthon hagyhatsz. – próbáltam nagyon meggyőző lenni.

- Nem! Nem nyitok vitát. Öltözz! – sunyin mosolygott, valamit tervezett.

- De nincs kedvem! Nem akarok semmit se csinálni, hagyjál már békén, légy szíves! – már szinte könyörögtem. Hisztizni is kész voltam, bár az is olyan fárasztó dolog, ha nem lennék lusta akkor kizavarnám és bezárnám utána az ajtót. – neked is el van törve a lábad, ülj le és pihenj. Nem is lenne szabad sétálnod. – hoztam egymás után az indokokat. – nézzünk itthon filmet, vagy rendeljünk kaját. Te se unatkozol és én is maradhatok az ágyamba.

Sose csinálhatom azt amit akarok! Nem hagyott békén, túl sok volt az energiája amit muszáj volt mellettem kiadni. Befeküdt mellém és addig beszélt nekem, míg rá nem vettem magam arra, hogy kimenjek. Kifésültem a hajamat és a fejemre húztam a fekete Baseball sapkát és csak, hogy biztos ne lássam a napot még egy napszemüveget is felvettem. Úgy nézhettem ki, mint egy sztár aki megpróbál elbújni a lesifotósok elől. Nem szóltam hozzá szinte egész úton, csak sétáltunk, azaz valami hasonlót csináltunk. Mivel nem tudott, normálisan menni a gipsze miatt amire tegnapelőtt Tayler fel vart egy rossz kockás ing ujját. Ahogy már otthon is tudtam ennek a kis sétának nem volt semmi értelme, céltudatosan bicegett előre, de mikor megkérdeztem hova tartunk csak legyintett a kezével és folytatta az útját előre. Mentünk, mentünk és én már teljesen kifulladtam mikor megállt. Letoltam a szemüvegemet és aligha feltűnően szemügyre vettem a környezetet.

- Egy játszótér. – állapítottam meg. Nem ma készült az is biztos, a játékok nagy része már szinte teljesen használhatatlan. A libikóka ülései már nincsenek a helyükön, a faházikó kisebb, nagyobb részei hiányoznak amik pedig megvannak a huligánok áldozatává vált. Egyedül a csúszda és a hinta volt még talán használható állapotba, de abba se voltam biztos. – miért jöttünk ide? – fordultam szembe vele.

- Kincset keresni. – tapsol egyet majd a mankók segítségével elugrált mellettem. Ott álltam, mint akinek legyökerezett a lába, néztem, ahogy nagy nehezen bele szerencsétlenkedik magát az egyik hintába. Szerencse, hogy az emberek nem merik ide hozni gyerekeiket, biztos hülyének nézték volna őt, ahogy engem is. Már egy kicsit kinőttünk ezekből a játékokból. Én személy szerint sose voltam olyan korszakomba, amikor vágytam volna ilyen helyekre.. a szobám mindig jobban tetszett ezeknél a játékoknál, itt gyerekek voltak akik idegesítettek és a hajamba szórták a homokot.

- Gyere már! – kiabált rám. Visszatettem a szemüvegem és elindultam felé. A cipőmbe már a harmadik lépésnél bele került egy kavics, leültem a mellette lévő hintára, az elején nem mertem teljesen ráülni, féltem, hogy leszakad alattam én pedig a porba kötök ki. Mikor meggyőződtem róla, hogy még egy darabig tartja magát a lánc lehúztam a cipőm és kihalásztam belőle a kavicsot. – most pedig tegyél úgy, mintha élveznéd az életet. – lökte meg a hintám. Pont ez ellenkező irányba mozogtam, nem előre és hátra, hanem jobbra és balra.

- Szerintem ennek nem ez a szakszerű használata ennek a valaminek. – nem válaszolt csak még egyszer nekem jött. Megállítottam és inkább megpróbáltam normálisan használni, annyira nem voltam bártor, hogy nagyon elrugaszkodjak a földtől. Nem voltam egy száguldó idegbeteg, csak lassan hajtottam magam.. egy idő után még éveztem is a dolgot, Steen-nek egy kicsit nehezebben ment a dolog, egy idő után, mikor a lábam már kezdett fáradni felálltam és mögé álltam. Megragadtam a hinta két szélét és elkezdtem lökni.. nehezebb volt, mint gondoltam, de élvezte a dolgot és ez nekem is jobb kedvet adott. Úgy kuncogott, mint egy óvodás, a nevetése miatt nekem is nevethetnékem támadt. – meddig kell itt lennem? – kérdeztem meg. Idő közben Mikey is életjelet adott magáról, képek hadát kaptam tőle, ahogy a kisbaba kezükben van, vagy éppen az anyuka kezében. Nem hasonlított az anyukájára, bár ilyenkor nem tudom meg lehet-e mondani az ilyeneket. Aranyos, de nagyon pici.. én biztos nem merném a kezembe venni, és így bele gondolva Michael kezébe se adnám a gyereket.

- Benned van még a manó? – nehéz kérdés.. jelentéktelennek érzem-e magam? A gondolkodásom még mindig ugyan úgy túl negatív, de az elmúlt órákban nem csak ezen gondolkoztam, azon is kattogott az agyam, hogy tudnék innen lelépni és elbújni a világ elöl.

- Ha azt mondom, hogy igen akkor nem fogsz békén hagyni, úgyhogy inkább, nem.  – abba hagytam a lökdösését és visszaültem a hintámba. – hidd el nincs semmi bajom, csak túl sokat gondolkoztam az este és megártott egy kicsit. Összeszedem magam és jól leszek.

- Akkor ha lehet szedd össze magad most. Ide adod a telefonod? – nem kérdeztem minek kell neki, csak oda nyújtottam. – bizonyítatlan tény, hogy minden zene mániásnak van a telefonján egy-két olyan zene ami nagyon ciki, de mégis mosolyt csal az arcára? – ha lenne is olyan a telefonomon nem hiszem, hogy megtalálja. Több száz szám van a telefonomon, nem találna meg csak úgy egyet ami pont megfelel erre a kijelentésre. – csak ismerni kell a másik ízlését és már meg is van az a bizonyos zene. Meg is van.. – határozott mozdulattal nyomot rá arra a bizonyos számra. Nem tudtam melyik az így kicsit rettegtem, nem nagyon tartok ciki zenéket a telefonomon. – mikor hallgattál te Justin Bieber-t? – el se kellett indulnia a számnak tudtam melyik az. Csak egyetlen Justin szám van a telefonomon.. azaz kettő, de csak ez egyik felel meg annak, amit az előbb mondott. Megpróbáltam kikapni a telefont a kezéből, de nem sikerült és a dal is megszólalt.

- Kapcsold már ki! – elnevettem magam. Elkezdte énekelni a dalt én pedig majdnem lefordultam a nevetéstől a hintáról.

- Oh baby, baby, baby ohh.. - befogtam a szemem, hogy ne lássam, de a mivel nem volt négy kezem így a hangokat nem tudtam kizárni a fejemből.  – énekelj velem. 

- Előbb ütettem el magam. – sziszegtem, de éreztem, ahogy magával ragad a dal. Ez a dal az amin akarva akaratlanul is elneveti magát az ember. Sose éltem Bieber korszakomat, nem vonzottak se a dalai se a kinézete, pont az ellentétét képviselte az én létemnek. Saját magamat meghazudtolva kezdtem el énekelni. A hangom erősen keveredett a nevetésemmel így nem volt valami szalonképes hangom, de körülöttünk senki sem volt, nem nézhettek minket hülyének.

- Látod megy az neked. – a dalnak egyszer csak vége lett, de mi még mindig énekeltünk és nevettünk. – pápá gonosz manó. Szeretlek felvidítani nekem is feldobja a napomat. Michael miért küld folyton képeket? Tudni akarom milyen képeket kaptál most?

- Rossz, aki rosszra gondol. Amúgy meg a kisbabáról csinál nekem sorozatképeket, azt hiszi jobb kedvem lesz tőle. – megpróbáltam befejezni a nevetést, de nagyon nem ment. Szó szerint ki kívánkozott belőlem. Tényleg sikerült neki elfelejtetni velem a gondokat, amik még mindig meg vannak csak épp nem foglalkozok velük. Ami késik, nem múlik ezt jól tudtam, próbálok a mának élni, de ha akarok valamit akkora holnapra is gondolnom kellene, ami pedig olykor fájdalmasabb, mint gondolnám. Steen megmutatva igazi valóját felvette leghülyébb kinézetét és elküldte a lépet Michael-nek aki érte a nem létező célzást válaszolt egy csodás képpel amin nagyon hasonlított egy malacra. Jól elszórakoztatták egymást, míg én énekelve hintáztam, mint egy vérbeli óvodás.

 A vége fele én is beszálltam a csatába.. nem volt kérdéses, hogy én győztem. Olyan fejeket voltam képes vágni, amit egy normális ember nem tud, ezzel is bebizonyítottam, hogy nem vagyok normális. A telefonom már nem bírta ezt a sok jó képű embert így fogta magát és kikapcsolt. Lehet fel kellett volna tennem az este töltőre, de ki gondolta volna, hogy szelfi csatázni fogok az isten háta mögötti játszótéren. Steen még ki akarta próbálni a csúszdát, de nem engedtem meg neki, arra hivatkozva, hogy nem kellene eltörnie a másik lábát is.

Haza fele sétálva megálltunk egy-egy gömb fagylaltra is ahol a kiszolgáló lány kicsit se feltűnően bámulta meg Steen-t. Rám igencsak rossz pillantásokat intézet, melynek az oka azt lehetett, hogy Steen mellett voltam. Mikor meguntam a gyilkos pillantásokat megszólaltam.

- Nem vagyok a csaja, jó? Nem kell megölnöd. – Steen egyből elvörösödött, ahogy a leányzó is a fagylaltpult mögött. – add már meg neki a számodat, fel fog hívni. – parancsoltam rá a csajra. Nem kellett neki se kétszer mondani a dolgot. Vicces helyzet volt, amiből mindenképp jól jöttünk ki, mert ingyen kaptuk meg a fagylaltokat.

- Ez ciki volt. – jelentette ki Steen a fagyiját nyalogatva. – kérsz? –nyújtotta felém a karamellás fagylaltját. Mikor bele nyaltam volna az orromba nyomta. Én is az arcába akartam nyomni a csokis fagylaltomat, de rájöttem, hogy ahhoz túl finom, így inkább hagytam a dolgot és próbáltam a nyelvemmel letakarítani az arcomon lévő finom karamellás fagylaltot. 

XXXV. Rész

Mindenki gyászoljon! Az ÉN kedvenc blogomat bezárták.. össze vagyok törve, de mert szeretlek titeket megpróbáltam túltenni magam rajta és hozni nektek egy részt, hogy ti ne érezzétek azt amit én most. Nagyon rossz.. Ennyit az én lelki bajaimról. Remélem tetszeni fog a rész, ne felejts el komit hagyni magad után.. nem nehéz, de nekem sokat jelent.. JÓ OLVASÁST!

A gép bekapcsolása után egy kicsit megszédültem. Jobbnak láttam leülni egy kicsit, fogtam magam és törökülésbe felültem a mosógép tetejére, pontosan a szárító mellé. A hajam össze-visszaállt, a rövid haj se a legjobb, mert jobban kócolódik sajátos módján. Megpróbáltam a fejem tetejére fogni, de valahol mindig megpróbált kicsúszni. Mivel a bal karomon egy kisebb bizsubolt keletkezett e pár hónap alatt, nem volt nehéz két hajgumihoz hasonlító karikát találni. Nem láttam magam, mert nem voltam tükör közelébe, de eltudtam magam képzelni.. rövid vörös haj két oldalt egy-egy csurkába, már csak a farmer kantáros nadrág hiányzik és egy fű száll a számból. Én lennék a legbénább tehenész lány, de legalább tudnék gitározni, bár annyira nem szoktam olyan stílusú zenéket játszani, de zenének az is zene.  Calum nyitott be helységbe, a fülese a fülébe volt így nem vett egyből észre.

-  Elisa? – kérdezte kissé ijedten. Előre dűltem, fejemet a lehető legközelebb tettem a lábaimhoz és elkezdtem kuncogni. Nem tudtam, mit tudott a tegnapelőtti viselkedésemről s mit nem, de a helyzet mindenképp vicces volt, nekem legalábbis igen.

- Calum. – mondtam ki a nevét, még mindig kacagva. – hogy vagy? – próbáltam kiegyenesedni és a lehető legnormálisabban viselkedni. Tényleg, mindenemet bele adtam a dologba ám mikor tudatosult bennem, hogy most ő úgy lát engem, mint egy tehenész lányt újra előtört belőlem a nevethetnék. Jóízű nevetés volt, nem olyan nevetek, mert elment a maradék eszem is.

- Kösz jól, és te? Mi ez az új kislány stílus? Ha jól emlékszem van a konyhába egy nagy, színes nyalóka. – igaza volt, ha nem tehenész, akkor öt éves. Nézőpont kérdése az egész.

- Köszönöm, nem rég ettem gabonapelyhet és nem is nagyon ehetek édességet. Anya azt mondta, hogy ha sokat eszek, akkor kifognak lyukadni a fogaim és fogorvoshoz kell mennem. – pár pillanatra abbahagytam a nevetést és rákényszerítettem arcizmaimat, hogy pontosan ellenkező képen cselekedjenek, mint most. – én nagyon félek a fogorvostól. – szipogtam. – olyan rossz illatuk van és a számba matatnak.

- Ki szereti a fogorvost? – nevetett fel hangosan. – és mit is csinálsz amúgy a mosógép tetején? – tértünk át egy másik témára.

- Nem tudom hallottál-e róla, de tegnap előtt egy kicsit többet ittam a kelleténél..

- Arról mindenki hallott. – vágott a szavamba.

- Akkor nem is ragoznám túl a dolgokat. Elvileg lehánytam a ruhámat és Michael volt olyan kedves, hogy betette a mosógépbe kimosni, de arra már nem volt képe, hogy kivegye. Haza akartam menni, de az ő ruhája egy kicsikét nagy rám a sajátjaim pedig csurom vizesek voltak.. most pedig várom, hogy megszáradjanak a cuccaim és haza mehessek, szegény Steen már vagy ezerszer orra eshetett. – magyaráztam neki.

- Ha gondolod adok kölcsön ruhát. – ajánlotta fel. Nem hiszem, hogy ő annyival kisebb lenne a többieknél, én pedig jóval kisebb vagyok mindnél.

- Esetleg ha van olyan ruhád amit még 15 évesen hordtál akkor azt szívesen fogadom, de a mostaniak szerintem nagyok lennének rám.

- Meglehet.. akkor muszáj lesz megvárnod a saját ruháidat. – bepakolta a ruháit a gépbe amiről így muszáj volt leszállnom. Kivonultam onnan és hagytam, hogy még egy kicsit szórakozzon a program beállításával, nem nagyon ment neki, de nem akartam kötözködni nekem se szokott sikerülni egyből. Teli van értelmetlen jelzésekkel és világító gombokkal, kész idegbaj, míg sikerül normálisan beállítani, ez az oka annak, hogy ezt a feladatot meghagyom az én drága lakótársamnak. Nem volt kedvem visszamenni a szobájába csak szét akartam nézni a házba, semmi cél nem vezetet csak hagytam, hogy ebbe a hatalmas házba elvesszek. A ház többi része nem hasonlít a srácok szobáira, itt rend van és tisztaság. Meg se lepődtem rajta mikor a zene szobába lyukadtam ki..ez a földi mennyország, rengeteg gitár, erősítők, mikrofonok, és persze nem utolsó sorban ott van Ash dob szettje is és a sarokba még egy zongorát is bedugtak. Egy magam féle embernek ez maga a Kánaán. Minden részem arra biztatott, hogy fogjak meg egy hangszert és kezdjek el játszani, de ki tudna választani ezek közül. Kivettem a helyéről egy akusztikus gitárt, fekete dobján tükröződött kinézetem, amitől egy kicsit megijedtem. Leültem és elkezdtem keresgetni a dalok között, amik az asztalon voltak kipakolva. A saját dalaikat egyből félre is raktam, nagyon szeretem a dalaikat, de mégsem tudom eljátszani őket.. valahogy nem visz rá a lélek, hogy az ők zenéjüket játsszam, nem tudom megmagyarázni, hogy miért csak nem érzem magam teljesnek közben. A nagy lapozgatásban megakadt a szemem az I miss you című dalon. Szeretem a Blink 182 számait, még koncertjükön is voltam egyszer mikor felléptek London-ban, anya nem szívesen engedett el, de nem nagyon volt választása.. napokon át veszekedtünk miatta, de megérte mert egy fantasztikus koncerten vettem részt.

Hello there,

The angel from my nightmare,

The shadow in the background of the morgue.

The unsuspecting victim of darkness in the valley.

We can live like Jack and Sally

If we want.

Nem emlékeztem, hogy bármikor is eljátszottam volna ezt a dalt, ismertem mert ez az egyik legjobb számuk amit nagyon szeretek, de akkor se játszottam még el.

Don't waste your time on me.

You're already the voice inside my head.

(I miss you, miss you)

Don't waste your time on me.

You're already the voice inside my head.

(I miss you, miss you)

Nem akkor volt a legjobb hangom, éreztem, hogy olykor-olykor megcsuklik a hangom és nem birok kiénekelni egy hangot, de magamnak énekeltem és nem zavart a dolog.

- Remélem, nem rám gondolsz miközben ezt énekled. – lépet mögém Michel s kezeit vállamra gyengéden a vállamra tette.

- Nem, nem gondolok senkire csak megtetszett a dal és késztetést éreztem, hogy eljátsszam. – emeltem fel a fejem és kerestem a tekintetét. Láttam, hogy már nagyon gondolkozik egy jó beszóláson a fejem állapota miatt. – ne merd kritizálni a hajam! – parancsoltam rá.

- Miért nem? Te folyton szekálhatod az enyémet. „Nézd olyan a cipőm színe, mint a hajad” – idézett gúnyosan. – nem fair velem szemben.

- Megesik, hogy nem mindkét félnek kedvező a helyzet.. de tudod az én hajam nem kék, zöld, lila, rózsaszín, piros vagy egyéb más szivárvány, az én hajam természetes.

- Természetesen nagyon vicces.. – elhúzódott mert fél, hogy fejbe csapom. Meg is tettem volna, ha nem lett volna a kezembe gitár és nem lettem volna lusta.

- Ne strapáld magad Clifford, az én poénjaim sokkal viccesebbek. – letettem a gitárt és felálltam a székre, így magasabb lettem, mint ő – most lenézlek. – közöltem vele ezt az érdekfeszítő tényt. – te pedig felnézel rám. – mosolyra húztam a szám, de a mosoly egyből eltűnt mikor megragadta a derekam és megpörgetett saját tengelye körül. – te bolond! – ütögettem a hátát, reménykedve sikerül fájdalmat okozni neki és elérem, hogy újra visszakerüljek a saját lábaimra. –tudod, mit nem értek? Azt mondod dagadt vagyok, de folyton emelgetsz. Kezdem unni..

- Azt mondod, nem nézz ki jól a hajam. – úgy látszik a mai nap szócsatázni fogunk.

- Azt mondom, az enyém jobban néz ki. – a hitelesség kedvéért, megráztam a fejem.

- De én jobban nézek ki! – ezt ő se hitte el, a mondat közepén elröhögte magát. Táncversenyt is akart, a fejét úgy rázta meg, mint én az előbb.

- Akkor én pedig aranyosabb. – kinyújtottam a nyelvem és kezeimet a csípőmre tettem. Még egy jó ideig folytattuk ezt a kis csatát, amit egyikünknek se sikerült megnyerni. Én még szívesen folytattam volna ha nem esik be az ajtón Ashton lihegve.

- Megyünk haza! Igyekezz! – kiabált Michael-re aki hírtelen azt se tudta mi van, én se tudtam. Az arcáról semmit se lehetett leolvasni csak, hogy valami történt, de, hogy az jó vagy sem arról fogalmam se volt. – mozduljatok már! – kiáltott ismét ránk, és kisietett. Egymásra néztünk és vártuk, hogy valamelyikünk megmondja ez mi is volt. Ez nem történt meg. Megfogta a kezem és megpróbáltuk utolérni Ash-t.

- Hé! Várj már meg mi van? – már a többiek is kijöttek és együtt álltunk a nappaliba. Ashton a kezeit a térdére téve próbálta kifújni magát, mindenki bele értve magamat is csak nézte őt és várta a normális választ, ami megmagyarázza ezt a kis előadását. – beszélj már! Baj van? – kérdezte Michael, látszott rajta, hogy nagyon érdekli a dolog.

- Hallod? – szólt rá már Calum is. Ez pont olyan, mint a filmekben a hatás szünet, ami közbe minden ember szívverése felgyorsul, és szíve szerint legyilkolná azt a bizonyos illetőt aki magába tartja ezt a fontos információt.

- Megszületett.. – ezt az egy szót is sikerült oly halkan kinyögnie, hogy alig halljuk. Már megint én voltam az aki semmiről se tudd, de próbáltam mindig behozni a lemaradásom. A tényen nem lehet változtatni, sose leszek velük olyan jóban, mint ahogy szeretnék.

- Ki? Ki született meg? Nem mondod, hogy Hannah terhes lett tőled? – nézett hatalmas szemekkel Luke. Én is éreztem, hogy a szemem egyre inkább próbál kijönni a helyéről, nem tudtam még levegőt se venni. Ez a hír szinte sokkolt, nem biztos, hogy az volt mindenki első gondolata, de nekem egyből az ugrott be, hogy akkor mi lesz a bandával? A srácok élete a zene, de Ash csak nem tud dobolni, ha közben pelenkát kell cserélnie.

- Hannah, Calum csaja volt te idióta. – közölte semleges hangon Michael.

- Akkor Calum-nek lesz gyereke? – nézett össze vissza Luke, látszott rajta, hogy fáradt. A szemei alatt sötét karikák magyarázták az előbbi hülye kijelentéseit. A homlokára csapott és leült a kanapéra, rájött, hogy már teljesen elvesztette a fonalat.

- Nem! Egyikünk barátnője sem terhes. Mindenki rám nézett és várta a megerősítést.

- Nem vagyok az! – köptem ki a szavakat, hogy fordulhatott meg a fejükben ez a pocsék ötlet. Förtelmes anya lennék, az első napokba agyvérzést kapnék és a gyerekem éhen halna.

- Akkor meg ki szült meg? Miért nem tudsz normálisan beszélni? – jobbnak láttam senki pártját nem fogni ebbe a beszélgetésben. Bár igaz, lehetne egyértelműbe egy kicsit Ash, nem vagyunk mentalisták, hogy kitaláljuk mire gondol.

- Violett, a keresztlányom.. Cecy lánya, megszületett. – a többiek eljutottak a megértés szintjére és én is kezdtem össze pakolgatni az apró darabkákat, nehezen de sikerült felfognom most mi is történt. A többiek neki estek szegény gyereknek és úgy próbáltak gratulálni neki, hogy kinyomják belőle az összes még benne maradt levegőt. - elég lesz már! Pakoljatok össze, még ma haza megyünk. – adta ki a parancsot. A többiek nagy nehezen, de leszálltak róla. – beszéltem Louis-sal lemondta a kis koncertet, azaz áttette későbbre, de ne álljatok már itt, minden perc kincs! Kíváncsi vagyok a keresztlányomra!

Megvártam míg mindenki elszivárog a saját szobájába majd én is oda léptem gratulálni neki, ez azért nagy dolog és felelősség. Látszott rajta, hogy még mindig nem fogta fel a dolgot.. magára is hagytam. Visszamentem a szárítógéphez, ami szerencsére ennyi idő alatt megszárította a ruháimat. Levettem Mikey pólóját és bele bújtam saját cuccaimba, sokkal jobbak, mint az övé. Már saját ruháimba léptem be Mikey szobájába elbúcsúzni tőle. Egy nagy sporttáska hevert az ágyon körülötte pedig összegyűrt ruhák hevertek, de magába a táskába egy se volt. Oda léptem és elkezdtem bele pakolni, míg a tulajdonosa még mindig dobálta kifele a ruhákat a szekrényéből.

- Otthon nem lesz ruhád? – kérdeztem nevetve.

- Nem tudom mit kell felvenni, minden lehetőségre készen kell állnom, ami ruhám pedig otthon van azokat annyira nem szeretem azért is vannak otthon, és nem itt.

- És szerinted egy évre mentek? EZ rengetek ruha.. remélem, még visszajössz mielőtt én is haza megyek.

- Te nem jössz? – fordult meg.

- Nem. – én nem hagytam abba a pakolást ő viszont a dobálást igen, meg se fordult a fejembe, hogy elmegyek a világ másik végébe, oda ahol senkit se ismerek.

- De miért nem?

- Mert nem tartozom oda, és amúgy is dolgoznom kell. Tudod, én most akár Európában is koncerteznék, ha ott lennék se lépnék le csak mert megszületett egy olyan gyerek akit nem ismerek. – magyaráztam neki, tudtam, ha felhozom azt a bizonyos cselekedetét nem fog leállni veszekedni velem. – arról nem is beszélve, hogy a legjobb barátom most törte el a lábát, segítenem kell neki.

Segítettem a kocsiba is kipakolni nekik, majd megérdemelt jutalomként vitettem haza a fenekemet a szállodáig. Nyomtam egy csókot Mikey szájára, elköszöntem a többiektől és kiszálltam a kocsiból. Ash nem volt épp kommunikatív állapotba, sokk alatt volt és szerintem még egy darabig abba is maradt, minden egyes porcikája haza fele húzta, megértettem miért, ha nekem lenne otthon a kereszt lányom, akkor meg se vártam volna a többieket, ha kellett volna gyalog indultam volna neki az útnak. A szálloda, mint mindig nagyon nyugodt volt, szinte kihalt. Teljesen megszoktam, hogy más emberekkel lakok egy "házban", bár egy saját lakás azért valamivel jobb, de ez se olyan rossz. Nem tudtam, hogy halknak kell-e lennem, vagy az én barátocskám már ébren van-e. Nem hittem, hogy még alszik, de megpróbáltam nem nagy zajt kelteni bemenetelemmel.

Nem lett volna baj, ha elkiabáltam volna magam.. Steen már megint nem egyedül volt. Két ember társaságát élvezte, nem másét, mint Collins és Tayler társasságát. Ledobtam a cipőmet és Tayler nyakába ugrottam.

- Helló! - öleltem át szorosan, Steen itt volt a lakásba, de még mindig éreztem a hiányát ennek a majomnak is.

- Elisa! Hallottam kiütötted magad. - nevette el magát, majd huncut tekintettel kezdte el nézegetni a fejemet.

- Rengeteg dolog történt mióta átköltöztél a szomszéd lakásba, de igen ittam is talán kicsit többet a kelleténél. - magyaráztam a dolgokat. Leültettem őket a fotelbe én pedig kiugrottam a konyhába egy kis rágcsáért. Egy hatalmasat beszélgettünk, jót nevettünk, de voltak benne kevésbé vicces dolgok is. Elmeséltem a forgatást és ők is az övékét, Steen pedig mindig kiegészítette valami vicces dolgozós poénnal a történeteket.

XXXIV. Rész

Sziasztok! Boldog ünnepeket kívánok mindenkinek, és sok locsolót vagy egyet se az helyzettől függ. Szó, mi szó jó olvasást és nagyon hálás lennék néhány komentnek mert az nagyobb energiát ad és kedvet, hogy hozzam nektek a részeket.. Csók mindenkinek!

Nem csak én voltam részeg. Jamie és Alice is kellőképpen ittas állapotban volt. A többiek se voltak józanok de rajuk nem látszott annyira, mint rajtunk. Néhány pillanatba azt se tudtam, hogy hol vagyok. Nagyon vicces helyzet volt. A gondolkodásom sokszor volt teljesen normális, amivel nem sokat értem ha a testemet már az alkohol irányította. Épp Joo-val próbáltam megértetni magam mikor megszólalt Demi Lovato-tól a kedvenc számom, a Nightingale. Mindenkire a frászt hoztam mikor felugrottam és elkezdtem énekelni. Még így részegen is elviselhető volt a hangom, vagy pedig a többiek is annyira részegek voltak, hogy már mindegy mi szól úgyse jut el az agyukig. Megpróbáltam felmászni az asztalra és úgy folytatni csodás éneklésemet. A dal végén mikor megpróbáltam meghajolni levágódtam és közelebbről megismertem a padlót. Különös módon kényelmesnek találtam a helyzetet, rám jött az álmosság és az egyébként kemény parkettát puha ágynak képzeltem. A világ lassan kezdett elcsendesedni körülöttem.

- Kelj fel csajszi! - szólt rám Alice. Legalábbis úgy tippeltem, hogy ő volt.. de már a saját hangomat se ismertem volna meg ha arról lenne szó.

- Aham.. - nyögtem ki. Minden elsötétült..nem érdekelt semmi, nyugodt voltam és képes voltam arra amire rég óta nem.. nem foglalkozni senkivel és semmivel.

- Elisa! Mi a francot csináltatok vele? - erre a hangra keltem,  és, hogy valaki megpróbált megfordítani pedig olyan kényelmesen feküdtem.

- Hagyjál már! - szóltam oda, és kezdtem el ütögetni az idegen csuklóját. - aludni akarok!

- Nincs semmi baja, csak fáradt. - nevetett Jamie. - azt mondta, hagyd békén.. alszik egy kicsit és jobban lesz, mint valaha. - magyarázta. Próbáltam feldolgozni a szavakat, de nem ment. Az agyamig semmi se tudott eljutni, de jól nevettem rajtuk és magamon is.

- Ne szólj bele! - fenyegetőzött. - te pedig kelj fel! - rájöttem ki az Michael, mit keres itt? Megragadta a két kezem és megpróbált lábra állítani. Ahogy a talpam a földhöz ért azt hittem képes leszek megállni, de mikor nem volt semmi amire támaszkodhattam volna a lábam, mint egy áruló elhagyott és összecsuklott.

- Mit keresel itt? - nevettem az arcába.

- Érted jöttem. - hangja komoly volt, nem tetszett elrontotta a kedvem.

- Nem kell! Jól elvagyok. - megtámaszkodtam az asztalba és felé fordultam. - nem kell a segítséged, sose kértem és nem is fogom. Egyedül is képes vagyok megcsinálni mindent! - a kezeimmel magam előtt hadonásztam, hogy komolyabbnak nézzek ki, bár ezen a helyzeten már semmi sem segített volna. - én önálló vagyok, érted? Önálló! - az apró komolyságom is szertefoszlott mikor elkezdtem röhögni magamon.

- Nagyon önálló vagy mondhatom. - szánalom áradt a hangjából. - menjünk haza, jó? Felejtsük el ezt az egészet. - s a keménység hírtelen átalakult kedvessé és lággyá, viszont én még mindig biztos voltam benne, hogy nem akarok haza menni.

- Nem! Te mehetsz. - adtam ki az útját.

- Nélküled nem, de én nem maradok itt egy percet se tovább.. Vagy önszántadból jössz vagy kiviszlek!

- El akarsz rabolni? - a többiek felé fordultam, hogy lássam az arcukat. Mindenki figyelmesen követte az eseményeket.

- Elisa, ez jobb, mint egy mozi.. Ebből kellett volna klipet csinálni. - ezt támogatásnak kellett volna vennem? Hayley bíztató mosolyt villantott. - ne hagyd magad befolyásolni kislány!

- Mehetünk? - vonta fel a szemöldökét.

- Nem! - válaszom egyértelmű volt. Én innen nem mozdulok el, ha akarnék se menne, de nem is akarok, és nem is fogok!

- Besültél haver. Menj haza és fesd a hajad neon zöldre! - szólt közbe Jamie, már neki se sok hiányzott, hogy az én szintemre jusson.

- Mondtam már, hogy ne szólj bele! - szólt vissza neki. - te pedig akkor is haza jössz! - megfogta a derekam és a nyakába vett. Ez nem nagyon segítette a gyomrom megmaradását. A fejem még jobban forgott, mint eddig.

- Michael jobb, ha leteszel. - kiabáltam előre neki. - komolyan mondom, nagyon nem lesz az így jó! - nem érdekelte. Mint aki nem is hallja a hangom ment tovább előre. Nem küzdöttem ellene, esélyem se lett volna. Felemeltem a fejem és fájdalmas búcsút vettem a többiektől.

Az ajtón kiérve megtorpant egy pillanatra.. talán keresett valamit. Körbe nézett majd a jobb irányba elindult. Nem tudtam befogni a számat.. teljesen értelmetlen mondatokat alkottam az önálló, tehetségtelen, szeretet, bizalom, vodka, és a barátság szavakkal. - tudta, hogy egy kupac kopasz kukac az tizenkettő kopasz kukacot jelent? Én eddig ezt nem tudtam.. Amúgy merre megyünk, én a másik irányba lakom, vagy nem? Lehet, hogy jó felé viszel? Haza fogunk gyalogolni? Mindjárt hányni fogok, nem vicc. - megállt, azt hittem sikerült elérnem, hogy letegyen, de tévedtem. Egy kocsi ajtaja nyílt ki ahova Michael nem éppen gyengéden hajított be. - köszi, szépen, már mondani is akartam, hogy nincs szükségem a fél oldalamra és szabadítsál meg tőle. - még mindig nem beszélt, csak rám csapta az ajtót és beült előre az anyósülésre. Körbenéztem, hol is vagyok és akkor a kormány mögött megláttam Ash-t ahogy épp rajtam nevet.

- Szia, kicsit illuminált állapotban lévő Elisa! - a telefonjáért nyúlt és megörökítette ezt a csodás pillanatot.

- Szia Ashton! Azt is ilyen széles mosollyal fogod fényképezgetni mikor behányok a drágalátos kocsidba? - még részegen is baromi jó beszólásaim vannak. Gratula magamnak. Eltűnt az arcáról a mosoly. Előre fordult majd a gázpedálra lépet, én pedig próbáltam kényelmesen elhelyezkedni az üléseken, de nagyon nem ment. A bárban a föld is kényelmesebb volt, mint ez a három elvileg puha ülés. Addig mozgolódtam míg meg nem találtam azt a kényelmes pózt ami nekem is megfelelt. A lábam a kocsi plafonján volt. Hülyeség volt azt hinni, hogy sokáig maradhatok ebbe a pózba. Ash lefékezet én pedig leestem az ülésekről, ekkor már biztos voltam benne, hogy holnap kék, zöld foltokkal fogok felkelni. Kinyílt az ajtó a lábamnál. Michael megragadta mindkét lábam és magához rántott, ott és akkor lett végem. A gyomrom feladta a küzdelmet. Gyorsan feltápászkodtam kihajoltam a kocsiból és hagytam, hogy kijöjjön belőlem az a sok pia amit megittam a mai nap folyamán.

- Basszus! - ugort el tőlem Michael. Mikor úgy éreztem, nincs már semmi a gyomromba megtöröltem az arcom és rá mosolyogtam.

- Örülj, hogy csak most jött ki. - megkapaszkodtam a kilincsbe és felálltam. Nem a szálloda előtt voltunk, hanem az ő házuk előtt. - nem tudtatok volna haza vinni? - háborodtam fel

- Örülj, hogy érted mentünk. - vágta hozzám Ash a szavakat egy üveg víz társasságában. Bele kortyoltam, de épp elég volt annyi is, hogy újra neki kezdjek hányni. - Mikey te takarítasz ki utána, ha mindent összehány.

- Kösz. - veregette meg barátja vállát, aki mire felnéztem már nem volt mellettünk. - befejezted? - a nézése nem volt dühös, talán csalódott volt vagy csak simán fáradt. Újra megtöröltem a szám és fejemmel biccentetem. Kezemet áttette a válla felett és így próbált újra lábra állítani. Nagy nehezen, de eljutottunk a szobájába. Végig feküdtem az ágyán míg ő lecibálta rólam a ruhákat.

- Ügye tudod, hogy nagyon szeretlek. - nyögtem ki még félig alvós állapotomba.

- Ezt egyszer józanon is kimondhatnád. - válaszolt miközben megszabadított a cipőmtől.

- Holnap szólj rám miatta. - nevettem el magam. A többire már nem emlékszem. Még egy darabig beszélt nekem valamit, majd befeküdt mellém az ágyba.

Az hinné az ember, hogy ha leissza, magát segg részeg legalább tud utána egy jót aludni. Hát pont nem! Egész este fészkelődtem, fél óránként felkeltem mert a fejem le akart esni a helyéről, vagy éppen pisilnem kellett. De ezek csak egy, egy példája számtalan problémámnak. A leghosszabb időtartam amit egyhuzamban aludtam az három óra volt, ekkor már Michael nem volt mellettem és a nap is az ég tetején tanyázott. Egy icike picike energiát se volt felkelni, és nem is tettem csak feküdtem és olykor aludtam.

Erőt vettem magamon mikor már úgy éreztem képes vagyok szembenézni mind azzal amit az este csináltam. Nem kicsit éget az arcomon a bőr.. Szánalmasan viselkedtem. Michael-nek kellett értem jönnie, így ő is látta milyen hülye vagyok. Nagyon sok minden kiesett, de mindenkinek az lesz a legjobb, ha nem emlékszem a dolgokra. Kiléptem a szobából és próbáltam kisakkozni merre is menjek. Egyik srác szemébe se néznék most szívesen bele, a hasam döntött helyettem. A konyha felé vettem az irányt, szerencsémre senki se volt ezen a szinten így nyugodtan kerestem valami olyat ami lemegy a torkomon. Gabonapehely, az nem olyan hatalmas étel, de azért laktatja az embert. Kerestem egy tányért és összeborítottam a pelyhet a tejjel. Biztosra mentem, körbe néztem és gyorsan visszasiettem a szobába ahonnan az előbb kijöttem.

- Felkeltél? - a frászt hozta rám. A tányért is majdnem kiesett a kezemből. Michael az ágyán ült és engem bámult, szinte teljesen biztos voltam benne, hogy mikor felkeltem még nem volt itt. - kialudtad magad? Amúgy jó a hajad, komolyabbnak tűnsz, már ha leszámítjuk a tegnap előtti éjszakát. - ecsetelte a dolgokat. Teljesen normálisan viselkedett, ahogy mindig is szokott. Pedig vártam a nagyon gáz poénjait, de eddig még nem vetett be egyet se.

- Tegnap előtt? - akadtam meg ezen a részen. - hányadika van? - beszéd közbe próbáltam a legtöbb táplálékot a számba lapátolni.

- Huszonöt.

- Átaludtam egy egész napot? - néztem értelmetlenül. Ez nagyon gáz, ilyet még sose csináltam és bele gondolva nem is akarok. Jó nekem az alkoholmentes élet is. - miért nem keltettél fel? - elfogyott a tányérom tartalma. Letettem az igen csak kupis szekrény szélére, majd oda ültem Mikey mellé.

- Lett volna értelme? Gondolkozzunk reálisan. Felkeltelek tegnap és a lehető legnyűgösebb éneddel találkozom, amelyik valószínűleg elküld a búsba, vagy megvárom, míg kialszod magad és remélhetőleg jobb kedvedben leszel így van egy kis esély arra, hogy megbeszéljük értelmesen a dolgokat. - már rég rájöttem, hogy mikor komolyan beszél akkor egy fokkal mélyebb a hangja, mint általában. - tehát lehetne, hogy megbeszéljük a dolgokat? - és képes volt bevetni a kiskutya szemeket is ellenem. Nem fair, így esélyem sincs keménynek maradni.

- Gondolom, nincs sok választásom.. - magamra erőltettem egy fél mosolyt és törökülésbe szembe fordultam vele. Ő is szembe fordult velem, de nem szólalt meg, ahogy én se. Csak néztük egymást hosszú percekig míg elegem nem lett belőle és oldalra nem dűltem. - ez aztán beszélgetés a javából. A nagy Michel Clifford nem tud megszólalni mikor, kellene, mondhatom nagyon szép.

- Ritkán fordul elő, mi? - dűlt ő is el s így megint ott voltunk, mint az előbb. Egymást néztük s nem beszéltünk. Nekem teljesen megfelelt ez a helyzet, nem kellett s nem is tudtam volna szavakba önteni mit is érzek. - azt mondtad szóljak rád reggel. - nem értettem mit kellene csinálnom, nem hiheti, hogy bármire is emlékszem ami este történt.. azaz tegnap előtt este.

- Mire fel? - kérdeztem rá.

- Azt mondtad szeretsz. Én pedig, hogy ezt egyszer józanon is kimondhatnád s erre még mielőtt teljesen ki nem dőltél mondtad azt, hogy szóljak rád reggel. Tudod, a részegek nem tudnak hazudni, és te nagyon az voltál. Tehát szeretsz még engem, Luke-nak is azt mondtad, hogy nem szakítottunk. - mind igaz volt amit mondott.

- Pontosan így van. Senki se mondta, hogy ennek vége. Nem vagyunk, már dedósok nem szakíthatunk minden kis probléma után..

- Akkor miért nem beszéltél velem? Miért nem vetted fel a telefont? A mosdóba azt mondtad elveszítettelek. Az mi más ha nem szakítás? - jobban bírtam míg nem beszélt.

- Nem akartam beszélni veled, és nem akartalak látni.. mikor megláttalak legszívesebben bemostam volna neked egyet mert nem volt jogod azt tenni amit tettél! - szaggatottan beszéltem, mert nem tudtam még mindig józanul gondolkozni. Nem akartam olyat mondani ami nem lenne igaz, vagy amit utána megbánok. Kezdtem magam egy spanyol szappanoperába érezni, túl sok volt a nyálas rész..

- Akkor szent a béke?

- Oh, ez azért enyhe túlzás. Gondoltad, hogy ennyi - csettintettem egyet az újammal, hogy érezze a súlyát a dolgoknak. - és mindent megoldottál? Még most is szívesen felképelnélek! Nem tudom, meddig fogom még ezt érezni, lehet mindig, de lehet, csak addig míg a sorsom jóra nem fordul újra. - elkezdett mocorogni majd rá mászott. Kezei között volt a fejem, mint mikor egyszer eljött hozzánk. Akkor simán kigördültem alóla és hagytam, hogy arcra essen, de most én járnék rosszabbul. Én leesnék, ő pedig csak a párnával találkozna.

- Pofozz fel! - becsukta a szemét én pedig meglendítettem a kezem. Ha nagyon akartam volna meg tudtam volna tenni, de nem akartam. Olyan aranyosan húzta össze a szemeit és várta a pofont. Tudtam, hogy fájni fog amit csinálni fogok, de muszáj volt megtennem. A jobb oldali kezét amivel tartotta magát kivertem a teste alól, nagy levegőt vettem és vártam a halálomat. Majd kétszer akkora, mint én nem kell sok ész, hogy kitalálja az ember, hogy palacsintát csináltam magamból. Viszont volt benne valami jó is. A fulladáson és azon kívül, hogy homlokunk igen erősen találkozott egymással. A szánk is egymásra talált.. Napok óta nem volt lehetőségem érezni forró ajkainak ízét, szinte elvonási tüneteim voltak. Mikor már egy kicsi levegő se volt a tüdőmbe muszáj voltam lelökni magamról. Véletlennek mondható, hogy rossz irányba löktem és így a földre került.

- Békülős szex? - kérdezte.. azaz nyögte, mert neki mind két cselekedetem hírtelen jött.

- Álmodjál! - lenéztem, hogy egybe van-e még. Hiányzott már nekem ez az érzés, látni akartam a képes részét és nevetni rajta. - túl sok volt nekem mára a romantika, te nem vagy így vele?

- De szerintem is nagyon sok volt. Mondani is akartam, hogy egy kicsit békén hagyhatnál.. Nem bírom a nagyon tapadós csajokat, te pedig két napja az ágyamba vagy és nem tudtalak sehogy se kiszedni onnan. - fogtam a fejem alatti párnát és hozzá vágtam.

- Pont erre értettem én is. Akkor megyek is és hagylak egyedül az ágyadba. - felkeltem és megpróbáltam megkeresni a ruháimat, nem éppen tenne jót ha fehérneműbe sétálnék haza.

- Ne keresd eltettem őket. - önelégült nézése mindent vitt. - muszáj lesz itt maradnod. Sarokba szorítottalak.

- Ennyire biztos voltál benne, hogy megbocsátok? - nem gondoltam volna, hogy ilyen rafinált is tud lenni.

- Nekem senki se tud ellen állni.. - érdekes pillantást vetettem rá. - amúgy nem csak lehánytad magad és a cuccaidat pedig betettem a gépbe és lusta voltam kivenni. - ez már inkább hangzik valósnak.

- Akkor az összes ruhám csupa víz? Hogy megyek haza?

- Itt kell maradnod. - kacsintott rám. Meg még, mit nem. Kinyitottam a szekrényét és kerestem egy nagyobb pólót. Az rám jön, de a nadrággal bajban vagyok. Bele bújtam a pólóba és kimentem a szobából.. biztos nem fogok ott maradni, hogy élvezhesse győzelmét. Megkerestem a mosógépet és kiszedtem a ruháimat. Gyorsan átdobtam őket a szárítóba és elindítottam a gépet. Másfél óra és felvehetem a saját ruháimat, addig simán el tudok tölteni itt egy kis időt. Felforgatom nekik az egész házat.

XXXIII. Rész

Sziasztok! Egy extra hosszú rész csak nektek, mert megérdemlitek. A Napokba átléptük az ötvenes számot. Mikor megláttam köpni nyelni nem tudtam. Nagyon hálás vagyok nektek! Jó olvasást! És kellemes Húsvéti ünnepeket mindenkinek. Csók Zsuzsi!

A lábtörés nem csak vicces dolog, igen megterhelő feladat segíteni egy lábtöréses szerencsétlennek. Bár Steen hisztizett, hogy nem kell neki a segítségem mégse tudott meglenni nélkülem. Hiába fájlalta a lábát nem volt nagyobb problémája annál, hogy a kedvenc farmerját vágták ketté.

- Megoldom én a problémádat. - nevettem el magam. Átszaladtam a szobámba és a tolltartómból kivettem a papírvágó ollót, ugyanazzal a lendülettel mentem vissza a másik helységbe. - nyújsd ki a másik lábad. - parancsoltam rá. Pontosan úgy cselekedett, ahogy mondtam. Megragadtam a nadrág szárát és elkezdtem felvágni.. pontosan addig ameddig a másik lábán levágták, a térde aljáig.

- Komolyan szétdarabolod a nadrágom?

- Már nem mindegy? Rosszabb úgy se lehet, max javíthatok rajta. - nevettem el magam s folytattam a darabolást. A fekete hosszú farmerből pillanatok alatt csináltam térdgatyát. Úgyis jön a jó idő, az orvosok csak szívességet tettek neki. - kész is! Szerintem így sokkal jobban nézz ki, még a tetejét is megvagdoshatjuk ha akarod.

- Ez így is megfelel, igazán rendes vagy. - felálltam és távolabbról is megnéztem egyezik-e a szárak hossza..

- Ilyen nadrágja biztos nem lesz senkinek. - kacsintottam rá. Telefon pityogásra lettem figyelmes, elkezdtem keresgetni a nadrágomba a telefonomat.. - ez nem az én telefonom. - szóltam, mikor megtaláltam a telefonomat. Steen a zsebébe nyúlt és kivette a telefonját. Elnevette magát, majd felemelte a telefont.

- Az enyém volt. - elkezdet pötyögni. - hát ez nagyon hülye?

- Ki? Már megint csajozol? - leültem mellé és szorosan hozzá bújtam, hogy lássam az üzenetet. A feladója Luke volt. Pislogtam párat, és újra megnéztem a képernyőt.. még mindig Luke neve és száma volt a feladónál. - te miért beszélgetsz Luke-al?

- Miért ne beszélgetnék? Csak te barátkozhatsz? - fel se nézet a képernyőről, elküldte az üzenetet és már jött is rá a válasz. - azt kérdezi, hogy akkor most véglegesen szakítottatok Michael-el? - elgondolkoztam a válaszon.

- Ha Michael kérdi, akkor igen, de amúgy nem. - ez a válasz engem is megzavart. Valószínűleg Michael-t érdekelte a dolog tehát bármit is mondtam volna úgyis megtudta volna. Haragszom rá és látni se akarom, de elveszíteni se. Csak kell egy kis idő míg meg tudok neki bocsátani és megszokni a jelenlétét anélkül, hogy ne akarjak bemosni neki egy nagyot. Nagyot Steen majd begépelte a választ.

- Miért nem lehettek csak simán szerelmesek?

- Pont neked kell párkapcsolati tanácsokat osztogatnod életem. Szerintem inkább figyelj az orrod elé még mielőtt a nyakadat is kitörnéd. - nyomtam egy csókot az arcára majd felálltam. Holnap nem szabad elkésnem.. Úgy döntöttem hamar lefekszem és megpróbálok aludni.

Hat órakor már nyitva volt a szemem, fel még nem keltem, de már nyitva volt mind két szemem. A takarót a a lábam köré tekertem és így fetrengtem az ágyba. Izgultam, féltem, álmos voltam és még vagy ezer bajom volt. Vártam az üzenetet, de tőle nem kaptam üzenetet.. Mikey még mindig küldte a sorozatos bocsánat kérő üzeneteit, de azok nem érdekeltek. Hármat néztem meg.. mindbe ugyan az állt, sajnálom de szükségem van rád! Nekem is rád. A többit egyből szelektálom, mert már unom a dolgot. Magam mellé hajítottam a telót és erőt véve magamon kimásztam az ágyból.

Bekukkantottam Steen-hez, de ő még húzta a lóbőrt. A lábát még este segítettem felpárnázni, de a párnák már a földön a lába pedig majdnem a nyakába volt. Visszahajtottam az ajtót és az anyatermészet szabályainak tovább nem ellenállva beszaladtam a mosdóba.

Teljes harci felszerelésbe vártam az üzenetet. Az óramutató lassan átvándorolt a nyolcashoz én pedig még mindig a konyhába ültem. Egyre izgatottabb voltam, egyszer próbálok meg pontos lenni és akkor se szólnak mikorra kell mennem.

- Még mindig nem szóltak? - ugrált ki lakótársam a szobámból. - szerintem elfelejtettek, lehet rosszul hallottad és nem is ma kell menned. De én minden esetre nagyon élvezem az unott fejedet bámulni. - késztetést éreztem, hogy az épp lábát kirúgjam a teste alól.

- Köszönöm a támogatást, én is ilyen rendes leszek, ha támogatásra szorulsz. - a fejemet a pultra tettem és vártam mikor halok bele az unalomba. Ha így haladok, akkor bármelyik pillanatba bekövetkezhet.

- Azt mondta az orvos, hogy öt-hétig lesz rajtam ez a szar. - közölte velem ezt az érdekfeszítő tényt. Felemeltem a bal kezem és jeleztem, hogy hallottam a dolgot, de nem érdekel. Persze ezt csak kedvesen. - akkor én, hagylak, hogy közelebbről tanulmányozd a márványt.

- Ez műmárvány! - osztottam meg vele ezt az aprócska tényt.

- Tök mindegy. Ha Luke megjön, engedd be. - nem várta meg a válaszom bement a szobájába és becsapta az ajtót, pedig igen jó kis beszólást találtam ki neki. Folytattam semmittevésem és már épp az alvás határán jártam mikor megszólalt a telefonom. Olivia hívott. Kábultam emeltem fel a fejem és emeltem a telefont a fejemhez.

- Olivia Miller vagyok. Tegnap találkoztunk..

- Igen tudom. - vágtam a szavába.

- Minden kész, már csak te hiányzol. - megadta a pontos címet én pedig már hívtam is a taxit. A késés dologról fogalmam sem volt, nem mertem megkérdezni, hogy elkéstem-e vagy sem. Abba az épületbe kellett bemennem ahova Michael hozott az első hivatalos randinkra. Nem abba a terembe kellett mennem ahol vele voltam, hanem az utána lévőbe. Hasonló felépítésű volt, mint az csak kisebb. Itt is megvolt az a sok kütyü ami a másikba ám itt most mind használatba is volt.

-Elisa! Elisa, ide gyere. - Olivia a terem másik végéből kalimpált nekem. A fal mentén mentem el célomig, hogy ne zavarjam meg a munkálatokat. A terem közepre most engedték le a fehér lepedőt amire majd a dalszöveget vetítik majd ki. Alig várom, hogy megnézzem a videot. Alig várom, hogy elkészüljön, vagy, hogy elkezdhessük forgatni. Mire oda értem hozzájuk már ugráltam izgalmamba. - látom te is felvagy pörögve. - ölelt meg és folytatta a beszélgetést egy fiatalabb sráccal. Elmagyarázta, mit hogyan kell majd tennie. - a zenét tegnap este elküldték a szöveggel együtt. Egész este a szöveget írtam, hogy a lehető legjobb legyen. A zenére rákellett tenni meg minden apróságra oda figyeltem, hogy nagyon jó legyen az a klipp. - nem hagytam, hogy végig mondja.. nekem is hírtelen jött, hogy megöleltem. Olyan kedves, nem lenne kötelessége, hogy ennyire jó fej legyen velem, mégis az.

- Köszönöm. - kezdtem érezni, hogy minden szem rák szegeződik. Reménykedtem benne, hogy nem veszi rossz néven az ölelésem.

- Igazán nincs mit, ez a munkám. - nem vette annak. Karjai a átöleltek így viszonozva ölelésem. Olyan érzésem volt, mintha anyát ölelném át. Nem akartam elengedni szükségem volt erre az ölelésre az anyai szeretetre ami segít, ami erőt add kitartani. - elhiszem, hogy nagyon örülsz, de kezdeni kellene a forgatást így is itt leszünk egész nap.

- Bocsánat. - húzódtam el tőle. - egész nap szabad vagyok, de azért csak nem leszünk itt olyan sokáig. Mennyi időbe telik, felvenni egy négy perces videót? - Olivia elnevette magát majd arrább állt.

Már értem miért nevette el magát. Több mint öt órája ültünk itt. Mit kell ennyi ideig felvenni ezt? Az elején féltem és remegtek az újaim, majd mikor kezdtem bele jönni és tudatosult bennem, hogy senki se lát, hisz előttem van egy hatalmas fehér lepel és amúgy is sötét volt. Most viszont már ennyi idő eltelte után már nem élvezem annyira a dolgot. Délbe volt egy fél órás ebéd szünet ami alatt sikerült össze barátkoznom néhány operatőrrel, úgy látszik Olivia egész csapata nagyon barátságos.

- Még egyszer előröl és szerintem befejeztük mára! - kiáltott a rendező.

- Mára? - bújtam ki a lepel alól és kerestem a tekintetét.

- Neked már nem lesz több dolgot csak ülni a fenekeden és várni a csodát. - kacsintott rám. Megnyugodva ültem vissza a székemre és folytattam a gitározást. Ha nem gitároznék már évek óta akkor nem biztos, hogy vak sötétbe megtaláltam volna a megfelelő húrokat.. bár az nem igaz, hogy vak sötét van, mert mögöttem van egy lámpa, hogy az én csodálatos alakom is látszódjon a videón. Ahogy az előző ezer felvételen is, most is próbáltam a lehető legjobb formámat hozni. Már fájtak az újaim a húrok pengetésétől, de nem szóltam.. némán tűrtem a fájdalmat. Befejezve a gitározást felkapcsolták a villanyt én pedig azt hittem leesek a székről. Hosszú órákig voltunk sötétbe, most pedig hírtelen felkapcsolták a fényeket és a szemem nem volt felkészülve, így reflexszerűen próbáltam valahogy eltakarni a szemem.  

- Akkor befejeztük? – kérdeztem befogott szemmel. Lassan próbáltam megszoktatni a szememmel ezt a vakító fényt, ami a lámpákból áradt.

- Igen, befejeztük. Nagyon ügyes voltál majd hívlak ha kész az alap és ha valami nem tetszik benne akkor szólsz és változtatunk rajta.

- Biztos nagyon jó lesz, hisz egy profi csinálja. – húztam mosolyra a szám. A szemem kezdet alkalmazkodni, így már láttam az emberek körvonalait.

- Oh, de drága vagy. – megsimította a karomat majd elment kiabálni a többiekkel, hogy pakoljanak már össze. Összepakoltam a dolgaimat és elindultam a kijárat felé. Muszáj pihennem, nem tudtam miért, de nagyon fáradt lettem.. pedig csak ültem és azt csináltam, amit szeretek, gitároztam és énekeltem.

- Hé Green! – hátra fordultam és azt láttam, hogy egy csaj szalad felém. Vele is beszéltem szünetbe, de meg nem mondanám a nevét.

- Elisa vagyok. – közöltem vele.. nem szeretem, ha azt mondják Green, mert az nem az én nevem engem Elisa-nak hívnák.

- Bocsi akkor Elisa. – bele túrt rövid fekete hajába, akkor vettem észre, hogy jobb oldalt teljesen fel van nyírva neki. – a srácokkal elmegyünk inni és beszélgetni miután összepakoltunk, és azt beszéltük, hogy téged is elhívunk. Lenne kedved eljönni?

- Nem nagyon szoktam inni, de azért köszi. – jólesett, hogy gondoltak rám.

- Akkor épp itt az ideje, nem csak inni fogunk ne aggódj.. nagyon jó lesz.  – nagyon rámenős volt. Valahogy éreztem, hogy mindenképp el kell mennem.

- Oké.. úgyse árt egy kis kikapcsolódás. – nevettem el magam. – megadod a számod? Haza megyek átöltözni és lepakolni és akkor utánatok megyek. – a kezébe nyomtam a telefonom és vártam, míg beírja.

- Persze, nem kell sietned, mert szerintem még itt leszünk egy darabig. – visszaadta a telefon én pedig zsebre tettem.  – majd megcsörgetlek.. most pedig megyek, mert kitekerik a nyakam, ha nem segítek a pakolásba. – mire felnéztem már el is tűnt.

Hazafelé tartva a szél többször is megpróbált elfújni. Nem akartam taxival menni, mert annyira nem vagyok oda érte. A szél nagyon azt hitte, hogy vicces.. a hajamat vagy nyolcszor próbálta megetetni velem.  Egyszer bedurrant az agyam és megláttam egy fodrászatot, gondolkozás nélkül mentem be és ültem le az első szabad helyre.

- Jó napot, miben segíthetek? – lépet mögém egy fodrász. Nehéz kitalálni miért jöttem be? Valószínűleg nem kaviárt akartam rendelni.

- Le szeretném vágatni a hajam. – a tükörből néztem a reakcióját. Megborzolta az amúgy is borzos hajamat majd elhúzta a száját.  A tükörbe egymásra talált a tekintetünk, egyből szemet szúrt, hogy kontaklencsét visel. AZ egyik szeme zöld volt míg a másik kék. Igencsak furcsa stílusú emberekkel találkozom ma.

- Nem fogod sajnálni? Olyan szép. – gyorsan átváltottunk tegezésbe.

- Tudom, de idegesít és szeretnék újítani egy kicsit. – mosolyodtam el.

- Milyen legyen? Vadabb vagy maradjunk ennél a stílusnál? Nyírjuk fel? Vagy be is festhetjük, most nagyon elterjedt a színes haj.. el tudnák neked képzelni egy kék vagy akár egy zöld hajat is. – csak úgy néztem. Nekem zöld haj? Bár akkor már tényleg olyan lennék, mint Michael. Nem tudtam magam elképzelni egyik extrém stílussal se.

- Csak le akarom vágatni.. a színével nincs semmi bajom, csak a hosszával. – magyaráztam. – egy idáig érő hajat szeretnék. – a vállamhoz tettem a kezem, nem akartam nagyon rövid hajat, de a hosszútól is meg akartam válni. Ez a köztes állapot teljesen megfelel nekem, se nem hosszú,se nem rövid..pont jó.

- Értem akkor egy sima vágás rendel. – mögém tolta a hajmosó edényt és elkezdte mosni a hajam. Csendbe tűrtem, ahogy néha hideg, néha pedig meleg vízzel megmossa a hajam. Tetszett a sampon illata, olyan erdei gyümölcs és mentol keveréke volt. Hajmosás után megtörölte és neki látott a vágásnak. A gyönyörű hosszú fürtjeim egymás után hullottak le a földre. Egy kicsit se sajnáltam, úgy éreztem kell a változás..  felszabadultam, hogy megszabadultam a hajamtól. Mindenki a hajamról tudott azonosítani. Tudod az a csaj akinek hosszú vörös haja van. Én pedig mindig arra vágytam és most is arra vágyom, hogy egyszer a hangom fogja meg az embereket nem pedig a hajam. – fufrut szeretnél?  

- Nem. – már nagyon a végénél járhattunk. A fél hajam a földön hevert, én pedig a tükörbe néztem az új külsőmet. Nem tudom a többiek, mit fognak rá mondani, de nekem nagyon tetszett.  A srác nagyon jó munkát végzet. A vágás befejezése után, megszárította és kent rá olyan sok folyadékot, amitől fényes és jó illatú marad a hajam egy jó darabig. Megköszöntem, kifizettem és már folytattam is az utamat hazafelé. Nagyon boldog voltam, a szél még így is fújta a hajam, de nem idegesített annyira. Jó érzéssel töltöttel, hogy kitaláltam ezt a hajvágásos dolgot.  

Nagy kiáltozás fogadott a házba belépve. Steen hangjától zengett az egész lakás.

- Csaltál! Csaltál! Nem ér, ez csalás volt! – ledobtam a cuccaimat és elindultam a zaj forrása felé. Nem sok értelme lett volna kopogni, mert a nagy zajtól esélytelen lett volna meghallani a kopogásaim amennyiben nem kalapáccsal esek neki az ajtónak.

- Jogos és egyben nagyon szép győzelmet arattam feletted jobb, ha elfogadod, hogy csak második lehetsz. Ha gondolod, adok neked külön órákat, de nem sok esélyét látom, hogy egyszer olyan jó leszel mint én.  – Luke arcán a mosoly akkora volt, hogy félő volt leesik onnan. Az ajtófélfának dűltem és vártam mi sül ki belőle.

- Jaj, ne nevetess már. Te jobb nálam? Ez még viccnek is rossz. – védte meg magát Steen.

- Most aláztalak le. Mit jelent ez ha nem azt, hogy jobb vagyok nálad? Mint, ahogy mondtam én vagyok a legjobb.. ne is próbálkozz, nem tudsz a nyomomba érni.

- Khmm.. ego.. – köhögtem el magam. – mindkét srác rám nézett majd megakadt a szeműk a hajamon. Az a kép amit vágtak, felbecsülhetetlen volt. Le kellett volna fényképezni, vagy felvenni videóra.

- Mi ez a haj? – szólalt meg Steen, mikor már feldolgozta az információkat.

- A hajam? – kérdésre, kérdés a válasz, ha az a kérdés értelmetlenül van megfogalmazva.

- Azt vágom, de hova lett a vége? Sose láttalak még rövid hajjal. Nagyon fura. – nem is vártam tőle más reakcióra.. tényleg mindig hosszú hajam volt. Ovis koromba volt rövid egyedül, akkor még olyan gomba frizurám volt.. nagyon gáz volt. Csak rágondoltam és a hideg is kirázott.

- Nekem tetszik. – dicsérte meg Luke. – az előbb beszóltál? – nézett rám ferde szemekkel.

- Enyhe fáziskésés, a bókot pedig köszönöm. Kellett az újítás és már annyira idegesített. – a telefonom új életre kapott a zsebembe. A hívó valamilyen Heyley volt.. fogalmam se volt ki az a Heyley. Bizonytalanul vettem fel a telefont.

- Igen? – szóltam bele halkan. A srácok pedig folytatták a veszekedést a legjobb játékos címért.

- Szia Elisa. Befejeztük a pakolást ismered a Neon bárt? – pörgött az agyam, ki az és mi a manóról beszél.. majd beugrott, hogy ki is Hayley a felnyírt hajú csaj.

- Nem, nem ismerem. – egy bár nevét se tudom, ami ebbe a városba van.

- Nem baj akkor ülj be egy taxiba és mond meg neki, hogy a Neon bár elé vigyen. – a háttérből hallatszott az emberek jóízű nevetése. Késztetést éreztem, hogy én is elnevessem magam, valaki nagyon furán nevetett.. s közben ez a két idióta is itt veszekedett egy hülyeségen.

- Oké.. indulok is. – válaszoltam vissza neki.

- Bent majd megtalálsz minket.. várunk.

- Rendben. – letettem majd visszafordultam a srácok felé. – majd jövök valamikor, nem kell megvárni. – nem egyszer volt már belőle baj, hogy nem tudta, hogy hol vagyok és mikor hazajöttem kaptam a fejmosást, mert képes voltam önállóan, engedély nélkül kimenni a házból.

- Hova mész? – hagyta abba egy pillanatra a veszekedést Steen és kezdett el faggatni. – Michael-el találkozol? Kibékültetek? Lógsz nekem egy tízessel Luke! Én mondtam, hogy még ezen a héten kibékülnek. – Luke a homlokára tette a kezét. Mind a ketten tudtuk, hogy ez olyan fogadás volt amiről nekem nem kellett volna tudnom.

- Megyek bulizni.. és nem vele, nem csak vele lehetek, ha jól tudom apuci. – nevettem el magam és léptem ki az ajtón. – nyugi apuci, nem fogok semmi rosszat csinálni és haza jövök takarodóra, vagy nem. – gyors tempóba cseréltem le a felsőmet. Megszagoltam magam, nem voltam büdös, de azért fújtam magamra egy kis parfümöt. Visszavettem a cipőm a hátamra csaptam a hátizsákom és már száguldottam is lefele a lépcsőm. Szerintem ez a sok lépcsőzés miatt feszesebb lett a seggem, még a végén kiderül, hogy van valami haszna is annak, hogy nem a földszinten lakunk. A kicsi embereknek sose áll meg egyből a taxi.. vagy csak én vagyok szerencsétlen. Minden taxi csak úgy elszáguldott mellettem, mintha én nem lennék ugyanolyan ember, mint bárki más. Végre valahára megállt egy kocsi, amibe kérdezés nélkül beugrottam.

- A Neon bárhoz kérem. – pont úgy mondtam, mint a filmekbe a színészek. A sofőrnek is feltűnt és egy kicsit hülyének nézett, de nem érdekelt, mert elindult és ez volt a lényeg. Közelebb volt, mint gondoltam. Azt hittem át kell menni a város másik végébe, de nem csak pár utcányit kellett menni, míg meg nem érkeztünk egy nem éppen mai épülethez, ami tetején világított a Neon felírat. Oda adtam a sofőrnek a pénzét majd kiszálltam a kocsiból. AZ épületet látva már nem voltam annyira biztos, hogy be akarok menni. Erőt vettem magamon és megindultam előre. Annyira nem volt sok ember bent. Belépve megcsapott az alkohol és a dohány szaga, nem ez a legjobb illat, amit valaha éreztem. Körbe néztem és reménykedtem benne, hogy nem csak felültettek és tényleg itt vannak. A pulthoz léptem, hogy belássam az egész helységet. Minden féle asztal volt az egész helységbe. Oldalt nagyobb bokszok voltak és tőlük távolodva váltották egymást a különböző asztalok. Volt üveg asztal, fa asztal, de fém is. Ez olyan retro stílust adott az egész helynek. Tetszett, hogy nem üvöltött a zene, mint néhány helyen.. normál hangerőben szólt a zene.

A sarokba a legeldugottabb helyen ültek a srácok. Heyley-t szúrtam ki a fekete kalapja felhívta magára a figyelmet. Így távolról is látszódott, hogy jó már nagyon jó a hangulat. A pultoshoz fordultam és megkértem, hogy adjon még egy kört abból, amit ott isznak. Egyik se ivott limonádét, hat poharat nyomott a kezembe, amiből öt tömény volt és egy valami koktélféleség. A hat pohárral együtt indultam meg a társaság felé. A koktélból pár csepp kiborult, míg oda értem, de több mint a fele benne volt, tehát nem voltam annyira béna.

- Szia Elisa! - köszöntek kórusba. Letettem középre a poharakat és hagytam, hogy mindenki elvegye a sajátját.

- Sziasztok! – mosolyogtam és néztem hova is ülhetek le.

- És a te piád hol van? – kérdezte Zoe. Az ő neve volt az egyetlen amit megjegyeztem, mert szerintem vele beszéltem a legtöbbet. Már ott is láttam, hogy hasonló az ízlésvilágunk és jól el tudok majd vele beszélni.

- Én nem iszok. – nevettem el magam. Ők is nevettek, de nem azon, amin én.

- Dehogynem iszol. Mindenki meghív téged egy italra, mert te is meghívtál minket. – válaszolta a szőke srác a sarokból.

- Nem kell, köszönöm. – látszódhatott rajtam, hogy nem vagyok tisztába a nevekkel ezért Zoe mindenkit bemutatott még egyszer nekem. Jamie volt a szőke srác, aki felajánlotta a piát, mellette ült egy szakállas srác aki ha jól emlékszem a fényeket kezelte őt úgy hívták, hogy Joo. Joo barátnője Alice és mellette pedig egy teli tetovált lány foglalt helyet, akinek az arcán nem egy piercing volt, Kate.

- Akkor mit iszol? – jött fel megint ez a kérdés.

- Semmit. – válaszoltam megint ugyan azt.

- Csak, hogy tisztázzuk muszáj lesz innod. Vagy te választasz, mit iszol, vagy mi, de lehet, hogy annak nem lesz jó vége. – világosított fel Jamie. – pontosan hat dolgot kell rendelned most úgyhogy, kattogjon az agyad. – hat dolgot? Haza négykézláb fogok menni?

- Jamie megmondta a frankót. Hajrá kislány mutasd meg milyen fából faragtak. Vagy te is olyan kis picsa vagy? – Kate, meg se próbálta visszafogni magát. Én picsa? Valószínűleg ez valami fordított pszichológia akart lenni, de bele mentem a dologba és csak reménykedtem benne, hogy jól bírom az alkoholt.

- Jó akkor iszok, de ti visztek haza és nem vállalok felelősséget, ha valakit telibe hányok.  – közöltem velük, mire számíthatnak, ha én elkezdek inni. – elkérhetem az ital lapot? – a kezembe adták én pedig próbáltam olyat keresni, amiben a lehető legkevesebb az alkohol. Bár ha keverni fogom a dolgokat, akkor úgy is a fejembe fog szállni, de készen álltam a sárga földig leinni magamat. Egyik italt se ismertem és a nevük se tetszett, visszatettem az asztalra és megkértem Jamie-t, hogy válaszon nekem inni, ha már ő találta ki ezt a dolgot. Felpattant és megragadva a kezem elhúzott a pulthoz.

- Tudod, hogy full részegre fogunk leitatni? – nevette el magát, megvillantva fehér fogait. Az elején azt gondolná az ember, hogy olyan kis aranyos típus. Szőke haj, cuki arc, aranyos kinézet, de kezdek rájönni, hogy a külső néha csalóka.

- Rájöttem, de mit tehetek? – néztem farkas szemet vele.

- Semmit.. már akkor nem volt választásod mikor elfogattad a meghívást. – rám mosolygott és a pultoshoz fordult. Egy kisebb hadseregnek való alkoholt rendelt. A kezembe nyomot, egy feles poharat majd rám kacsintott. – fenékig újonnan jött barátosném.

- Fenékig! – néztem a szemébe és húztam le a pohár tartalmát. Fogalmam sincs mi volt az, de abba biztos vagyok, hogy végig égette a torkomat.  Biztos nagyon mulatságos fejet vágtam mert elkezdett röhögni rajtam. Mikor már úgy tűnt életbe maradok vissza mentünk a többiekhez és becsatlakoztunk a beszélgetésbe.

Nagyon jól éreztem magam.. és a harmadik feles után már nem is égette annyira a torkomat az alkohol. A fejembe már éreztem, hogy sokat ittam, de nem volt addig baj míg fel nem kellett állnom pisilni. Hayley oldalba karolt és elkísért a mosdóig. Forgott körülöttem a világ, de nem bírtam abba hagyni a nevetést. Már a kötelező alkohol mennyiséget megittam, úgyhogy nem mondhatták, hogy nem tettem, meg amit kértek.  Épp pisiltem mikor megszólalt a csengőhangom. Elkezdtem énekelni majd mikor Hayley rám szólt, hogy fel kellene venni gondolkozás nélkül nyomtam meg a zöld telefont a képernyőn.

- Végre, hogy felvetted. Haragszol még? – Michael édes hangja szólt bele a telefonba.

- Szia Michael. Beszélj még. – hallani akartam a hangját, olyan cuki volt.

- Akkor nem haragszol? – olyan cuki az ausztrál akcentusa.

- Beszélj nekem.. olyan cuki az akcentusod. – a szavak akadozva hagyták el a számat. Mikor megpróbáltam felállni még a telefon is ki esett a kezemből így elvesztettem Michael cuki hangját is. Eközben Hayley folyamatosan kérdezte, hogy egybe vagyok-e még. Nagy nehezen felhúztam a gatyám és kiestem a fülkéből, de vissza kellett mennem, mert a telefonomat a kuka mellett hagytam. – itt vagyok életem! – kiabáltam bele a telefonba. Hayley megpróbált csitítgatni, de már nem voltam olyan állapotba, hogy felfogjam mit is mond nekem.

- Elisa te részeg vagy? – szólalt újra meg Mikey hangja.

- Lehetséges. – nevettem el magam.

- Hol vagy? Kivel vagy? Elmegyek érted.

- Nem kell tudok magamra vigyázni. Miért kell folyton úgy tennetek, mintha vigyázni kellene rám. Felnőtt nő vagyok ha inni akarok akkor inni fogok, ha úgy döntök öngyilkos leszek és vonat elé ugrok akkor azt fogom tenni.. neked  és másnak sincs bele szólása a dolgaimba. Nem volt jogod bele szólni mit kezdek az életemmel. Utállak! Szeretlek! Utállak! Szeretlek! – ezeket a szavakat kiabáltam teljes erőmmel még Heyley el nem vette a telefonom és ki nem kapcsolta a hívást.

- Jó voltál csajszi! – ölelt át. Nem érdekelt semmi csak boldog akartam lenni és most az voltam.