Főoldal Szereplők Részek Díjak és Blogversenyek Cserék

2015. november 8., vasárnap

XLVI. Rész


Nézzétek csak ezer év után kit vitt arra a lélek, hogy írjon nektek. Hát engem. Bocsánat ezért a nagyobb szünetét. Jó  olvasást, és ne feledjétek, hogy a véleményeket mindig szívesen fogadom.

- Nézd csak mit találtam. - bújt ki az ablakon Steen és a kezembe nyomta a gépét.Ülő helyzetbe küzdöttem magam és megnéztem mit akart mutatni. Egy régi kép kettőnkről. A kép láttán kartalanul is megjelent egy aprócska mosoly az arcomon.
- Ez most, hogy jött? - mellém ült és így könnyedén tettem át az ő ölébe a gépet.
- Tudod csak kattintgattam és megtetszett. - lehajtotta a monitort és maga mellé tette. - nemsokára haza megyünk. Tudod már mi lesz utána? Mármint, hogy mit csinálsz vagy csinálunk? - a kedves és aranyos emlékezésből áttértünk a komor jövőre. De miért pont a komor szó jutott az eszembe? Inkább ismeretlen, ez a legjobb szó talán rá. Fejemet a vállára hajtottam és egy távoli fénycsóvát kezdtem nézni.
- Fogalmam sincs. Ami most valamiért megrémiszt, de igyekszem pozitívan hozzáállni.. - lassabban beszéltem. Minden szót elhúztam, úgy tűnt sose fejezem be a mondatot.
- Ebből kétlem, hogy túl rosszul jöhetnél ki. Ha másnak nem tapasztalatszerzésnek remek volt ez az év, de szerintem sokkal több volt.
- Igen. De inkább hagyjuk, beszéljünk másról.
- Az jó másnak, hogy Jamie-t, hogy leordítottad? - nevetett fel. - szegény srác a jelenet után meg öt percig fal fehér volt.
- Mit ne mondjak meg is érdemelte. Nagyon felidegesített. Ne akard tudni. - válaszoltam meg előre a benne felmerülő kérdéseket.
Jó ideig ültünk még kint a tűzlépcsőn. Volt mikor csak bámultunk magunk elé és hallgattuk a város zaját, de olykor felmerült egy-egy téma, amit kiveséztünk. Legszívesebben ott végigfeküdtem volna a rácson és kialudtam volna magam. De túl hideg volt és elnyomtam a fenekem. Zsibbadt hátsóval másztam vissza a lakásba. Könnyes búcsút vettem Steen-től és miután kiment átvedlettem a pizsimbe. Beugrottam az ágyba és magamra húztam a takarót. Kezembe vettem a telefont és elkezdtem olvasgatni az üzeneteimet. Két ember irkál nekem rendszeresen. Drága anyukám, aki rászokott az SMS írásra, ami miatt, napi tízet kapok, minden különösebb ok nélkül. A másik pedig Michael. Rájöhetett volna már, hogy nem vagyok oda az ilyen kommunikációért, de ha rá is jött, nem nagyon érdekelte. Az üzenetek tetejére tekertem és elkezdtem feldolgozni a sok infót. Ami megmaradt, hogy nemsokára haza jönnek, de pontos dátumot nem árul el, mert meg akar lepni. Rá hagytam a dolgot és inkább letettem a telefont. A jobb oldalamra fordultam és lehunytam a szemem. Nem jött rögtön álom a szememre, pedig igencsak fáradt voltam. Egy képzeletbeli világot alkottam magamnak és hagytam, hogy elragadjon, az álom mikor már észre se veszem.
A kinti zene üvöltése keltett. Nem bántam a dolgot, nem tudom mit álmodtam, de éreztem, hogy nem volt valami túl jó. Nyomasztó volt és ezért is jobb érzés volt felkelni. Ahogy kibújtam a meleg takaró öleléséből, megcsapott a saját testszagom. Bűzlöttem. Kimásztam az ágyból, a szekrényből kikaptam egy farmert és egy pólót majd megrohamoztam a fürdőt.
Steen észre se vett. A konyhába énekelve és táncolva kotyvasztott valamit.
Ledobtam magamról a pizsamám, a szennyesbe vágtam és beálltam a zuhany alá. Jó forró vízzel leégettem magamról a koszt és egy fél tubus tusfürdővel újra jó illatúvá varázsoltam magam. Az egész zuhanytálca habos volt, nem sok hiányzott, hogy az egész fürdőszobát ellepje a hab. Még mielőtt ez megtörténhetett volna abba hagytam a zuhanyzást. Tisztán és boldogan léptem ki a fürdőből. Steen még mindig egy sajátos produkción dolgozott. Leültem egy székre és néztem, ahogy egy fakanálnak énekel. Felkönyököltem az asztalra és vártam, hogy észrevegyen. A spanyol tudása hagyott némi kívánnivalót maga után, de az biztos, hogy nagyon vicces volt, ahogy megpróbálta Enrique Iglesias-t utánozni. Megvárta, míg vége a számnak és csak utána fordult felém.
- Reggelt. - kacagott vidáman. - tetszik a koncert? - belenyúlt a tálba és megkóstolta a tartalmát.
- Igen, bár nem vagy valami jó spanyolból. - az asztalra támaszkodtam, hogy bele lássak a tálba. Ínycsiklandó csokis krém köszönt vissza a tálból. Összefutott a nyál a számba. - mi jót kotyvaszt a spanyol szakos mesterszakácsunk? - letette az asztalra a tálat és felém tolta.
- Kóstold meg! - nem kellett kétszer szólnia. Belenyomtam az ujjam és egy hatalmas adag krémet nyomtam a számba. Elsőnek a narancs íze csapta meg az ízlelőbimbóim, aztán már egyre inkább az édes csokoládé megszokott íze. Összességében isteni finom valami volt. Nyúltam volna újra bele, de Steen elhúzta előlem a tálat. - nem azt mondtam, hogy zabáld fel, csak, hogy kóstold meg. - kiöltöttem a nyelvem majd durcásan visszaültem a székre.
- Finom egy valami, de mi ez a valami?
- Süti lesz egyszer, ha elkészül. - azt a csodás krémet tepsibe öntötte és berakta a sütőbe.
- Kinyalhatom? - csillant fel a szemem. Vállat vont, majd újra átcsúsztatta az asztalon a tálat. 
Ez a csokis narancsos ragacs lett a reggelim, mire befejeztem a tál tisztára nyalását az egész arcom és a jobb kezem is csokis volt. Ennyit ért a zuhanyzás, de legalább jó illatúan fogok mindenhez odaragadni.
- Mire felkészítesz sütit? - érdeklődtem miközben lemostam magamról a mázat.
- Lesz egy buli. Olyan nem tudom milyen az este. A srácok hívtak és azt mondták valami kaja a belépő és kedvet kaptam.
- Buli? Milyen buli? Hol? Ki szervezi? - sok kérdés merült fel bennem. Steen nem szokott buliba járni, ez felkeltette az érdeklődésemet, vajon mi vette rá, hogy elmenjen.
- Jelmezes. Nagyon izginek hangzik. Ne aggódj te is jössz. Ha kész a süti elmegyünk ruhát kölcsönözni. - nem akartam ellenkezni. Nem voltam még jelmezes bulin, érdekelt milyen lehet és már el is terveztem, minek akarok beöltözni.
- Oké. - zártam le a dolgot és átugráltam a szobámba. Nyitva hagytam az ajtót, hogy jól halljam a zenét. Dúdolgatva kapcsoltam be a gépem. Mint egy igazi kis kocka bújtam a világhálót. Semmi izgalmasra nem akadtam, de mégis elszórakoztam magamban. Jó két órát gépezhettem, mire elkészült a süti és Steen kiadta a felöltözési parancsot. Magamra rángattam egy vastag kötött pulóvert, ezt követte a sapkám, a cipellőm majd a kabátom. Az biztos, hogy én nem fogok megfázni, bár annyira még hidegnek sincs hideg, de én felkészültem egy véletlenszerű jégkorszakra is így belekezdvén az őszbe.
Jó ideig mászkáltunk a városba, míg megtaláltuk a boltot, amit kerestünk. Az oda menetel alatt részletesebben is beszámolt a ma estéről, az egészet Tyler találta ki.. Vagyis az ő valakijének lesz bulija, és így kerültünk mi a képbe. Meg se lepődtem mikor ez kiderült, annak a gyereknek annyi ismeretsége van, mint égen a csillag.
Az üzletben az egyik legjobb dolog a meleg volt, és, hogy nem fújt a szél. A kirakatba próbababákon más, más jellegű ruhák voltak. Volt kint Batman jelmez, Hamupipőke kék báli ruhája, Pán Péter zöld szettje és még sok más. Olyan ruha nem volt kirakva amilyenre én gondoltam.
- Szép napot! Segíthetek valamiben? - lépett elő a semmiből az eladó.
- Jelmezt szeretnénk kölcsönözni. - jelentette ki határozottan Steen. Én szorosan mögötte igyekeztem felfedezni a kisbolt rejtett kincseit, de mikor meghallottam, amit mondott elnevettem magam.
- Komolyan Steen? Szerinted a hölgy nem gondolta, hogy jelmezt akarunk kölcsönözni, egy jelmezboltból?
- Hahaha.. - igyekezett egy kamunevetést produkálni. A hölgy viszont elég kedves volt és megvédte őt.
- Ami azt illeti, volt, már aki megpróbált tejet venni itt. Nem tudom pontosan, hogy gondolta azt, de azt állította, hogy tejet kell vennie és azt hitte itt kapni fog.
- Látod? - fordult felém drága barátom és nevetett a képembe.
- És gondolom ez nagyon rendszeres. - dünnyögtem az orrom alatt, nem hallották meg, de nem is volt baj. Már a bolt közepe fele mutogatta a hölgy a jelmezeket, engem pedig otthagytak se szó se beszéd nélkül. Saját utamat járva indultam meg balra. Minden ruha nejlonba volt, hogy senki se tegyen kárt benne, de volt mindegyiken egy kép, hogy mi is lenne benne. Bár nem találtam olyat, amilyet reggel elképzeltem, de találtam kettő másikat, amik nagyon tetszettek. Leakasztottam a helyéről mind a kettőt és Steen-ékhez vittem.
- Remélem nem baj, hogy ide hoztam. - fordultam oda hozzájuk.
- Dehogy is, örülök, hogy sikerült egyedül feltalálnod magad. - mosolygott rám a nő. A lelkemet nyugtatja, mikor rájövök, hogy vannak még normális emberek a Földön, akik kedvesek is tudnak lenni.
- Jack leszek! - kiabálta el magát Steen, hogy mind a ketten rá figyeljünk.
- Melyik Jack? A tökkirály, a gitáros vagy a kalóz? - hirtelen csak ez a három jutott eszembe.
- A kalóz kapitány! Melyik másik is lehetnék. - úgy tett, mintha ez teljesen egyértelmű lett volna. - nem Halloween-i buli lesz. - forgatta meg a szemét.
- Bocs má! - szóltam vissza hasonló hangnemben. Letettem eléjük a két jelmezt és vártam míg Steen befejezi az önimádatát.
- És drága barátom, hogy lesz szakállad? Még jó pár év kellene, hogy egyáltalán megjelenjen egy szőrpihe az arcodon.
- Nem vagy vicces. Megoldom. Mert te mi leszel? - ránézett a képekre majd vissza rám. - Sandy? Mi a másik lehetőség?
- Nem viccnek szántam.. Nem nevetek, ha nem tűnt fel. - az eladó jól szórakozott a szócsatánkon, pont olyanok voltunk, mint két testvér, aki mindig marják egymást. - A másik pedig egy régi kosztümös ruha. Tessa lennék, de neked nem hiszem, hogy bármint mond ez a név. - megforgattam a szemeimet és vártam, hogy segítsenek dönteni.
- Szerintem legyél Tessa. Nagyon vicces lennél ebbe a ruhában.
- Szerintem pedig nagyon csinos lennél, de ahogy elnézlek, jobb lenne a Sandy jelmez. Illik hozzád, de mégis mássá tenne. - javasolta a nő, és igaza volt.
- Oké, akkor Sandy leszek. - csaptam össze a tenyereimet. Felkaptam a másik vállfát és visszavittem a helyére. Addig Steen kitöltötte a szükséges papírokat és kifizette a bérlés felét.
Mindketten megfogtuk a magunk ruháját és elhagytuk a boltot. Újra a szeles utcára kerültünk. Mielőtt haza mentünk volna beugrottam egy fodrászkellékesbe és megvettem mindent, ami a sminkhez kellhet. Nem tudtam, hogy fogom megoldani a dolgot, de bíztam benne, hogy egy egyszerűbb sminket és frizurát még nekem is sikerül megcsinálni.
A hidegen kívül kezdtem azt is érezni, hogy izgulok. Vajon milyen lesz? Bár az egy rossz dolog, hogy a srácok nem lesznek ott, de ez nem fogja elrontani a kedvem. Nélkülük is van életem, de közük is inkább csak Mikey hiányzik, de ez nem meglepő.
Steen telepatikusan érezhette, hogy rá gondolok.
- Te tudod, mikor jönnek haza a dalos pacsirták?
- Nem árulta el. Azt mondta meglepetés, bár jobban örülnék, ha tudnám.. - befordultunk a szálloda utcájára, mikor feljött ez a téma. Már alig éreztem az ujjaimat, a vállfa teljesen elszorította a vérkeringést az ujjamba.
- Vicces. - mosolygott bambán.
- Mi?
- Lehet, csak ellenőrizni akar.. - nem értettem a gondolatmenetét, de mostanság ez sokszor előfordult velem. - tudod. Egy pillanatba betoppan mikor nem várnád és lehet, olyan helyzetben talál, ami nem történt volna meg akkor, ha tudod, mikor jön.
- Pfuu.. Értem mire gondolsz viszont ez a mondatod durván értelmetlen volt.
- De megértetted ez a lényeg. - tartotta a tenyerét, hogy pacsizzunk, de inkább bementem az épület ajtaján. Nem érdemelte meg a pacsit. Felmásztam a lépcsőn s miután bejutottam a lakásba első dolgom volt folyadékot keresnem. Vattát tudtam volna köpni. Fel se tűnt, hogy Steen még egy jó ideig nem jött fel csak mikor már nem volt jobb dolgom és hozzá akartam szólni.
Végigterítettem a ruhát az ágyon és kerestem egy képet, hogy felmérjem a helyzet súlyosságát. A sminkkel nem lesz baj, viszont nem tudom, hogy fogok olyan hajat csinálni magamnak. Az biztos, hogy szőke nem leszek a buli miatt, jó leszek én vörös Sandy-nek is.
Muszáj volt újra lezuhanyoznom, de most nem kellett egy fél tubus tusfürdő. Gyorsan elintéztem a dolgot és felpróbáltam. Durván rám tapadt a bőrruci. Az első pár percben csak nevetne mászkáltam fel-alá a szobába. Valamikor megérkezett az elveszett bárány is, de le is lépet a srácokhoz, hogy segítsenek neki a sminkben.
A hajam elkészítése majdnem az őrületbe kergetett. Volt pár perc mikor le akartam vágni az egészet, de visszafogtam magam. Szerintem háromszor annyit foglalkoztam a hajammal, mint bármi mással, de megérte. Nem úgy néztem, ki, mint szoktam. A számon vérpiros rúzs ragyogott. A szemem vastagan feketével volt kikenve, mint akinek bevertek, de tetszett.
Miután kifordultam magamból és egy teljesen más ember lettem megint magamra pakoltam a kabátom. A magas sarkú okozott egy kis nehézséget, de sikerült nem orra esnem. Mire felöltöztem Steen is megjelent a többiekkel.
- Azta. - szólalt meg egyszerre Collins-sal.
- Tudom. - mosolyogtam, mint aki citromba harapott. - és ti kik lennétek? - néztem végig rajtuk. Steen-t is sikeresen kifestették, de ők is nagyon durván néztek ki.
- Én, kérlek.. - fordult körbe Tyler. - személyesen Andy Biersack még az arcfestős korszakából. Collins pedig valamelyik AHS szereplő. Mindig elfelejtem a nevét szegény gyereknek.
- Tate. - szólt közbe Collins.
- Mindegy. Nagyon jól néztek ki. Olyan Halloween hangulatom van, de tudom, hogy még nagyon messze van. - magyaráztam miközben átkaroltam Tyler-t. Ő volt az én mankóm, hogy ne essek el. Steen felkapta a sütit és elindultunk a bulira. A taxi már lent várt minket, nagyon felpörögtem és teljesen úgy éreztem teljesen más ember vagyok.

- Amúgy van egy meglepetésem. - kacsintott rám Steen. Felhúzott szemöldökkel néztem rá. Már megint nem érthető, de csak legyintett én pedig figyelmen kívül hagytam a dolgot.

2015. augusztus 10., hétfő

XLV. Rész


Szép estét mindenkinek. Élet jelem igencsak halvány, de még van. Ezt már elmeséltem néhány embernek, hogy miért van, de a lényeg, hogy ma sikerült feltenni az új részt. Megint átlépünk egy szép kerek számot 30.000 megtekintést. Köszönöm szépen.
Egy kis kedvcsinálónak elárulom a következő blog címét. "Keserédes" Ha van sejtésetek, milyen lesz így címből nyugodtan osszátok meg velem. Jó olvasást. 


Imádom azt csinálni, amit akarok, és amit mindig is akartam. Bár az is igaz, hogy még sok mindent kell tennem, azaz tennünk, de kezdek ráérezni a dologra, és azt gondolom már jó úton járok.
Másnap felkelés után első dolgom volt berontani Steen szobájába és megosztani vele a klipp ötletemet, míg el nem felejtem. Kellett egy kis idő, még felfogta, hogy mit is csinálok rajta feküdve kora reggel de miután feldolgozta a traumát elmondta a véleményét az ötletemről. Pontosan idézve, „alacsony költségű és nagyon Elisa-s” Törekedtem a legegyszerűbb és legjobb dologra, ez lennék én. Mivel a lustaságom miatt sokszor sikerült már kitalálnom remek ötleteket, most is arra hagyatkoztam. A születésnapi partin amúgy is énekelni fogok, felvesszük videóra és rátesszük a stúdió változatát a dalnak, ami már egy ideje megvan. AZ egész estét levideózzuk és akkor egy remek videót tudunk összevágni klip gyanánt. Büszke voltam az ötletemre, az első klip ötletét Michael adta, ami nagy sikert ért el. Reménykedtem benne, hogy sikerül majd egy kicsi kibújni annak árnyékából és egy teljesen más szögből megmutatni a zenémet, az életemet.
Hiába igyekeztem mindent úgy szervezni, hogy tudjak találkozni vele, sose jött ki úgy a lépés. Mondhatnám, hogy az éppen elinduló karrierem miatt volt ez az egész, de inkább azért mert neki a karriere már elég magasan a csillagokban járt. Ki vagyok én, hogy megpróbáljam lerángatni a földre magam mellé. Mind a ketten igyekeztünk, de még az se volt elég, hogy heti legalább egyszer tudjunk találkozni, bár most ő szó szerint a világ másik végén volt, ami sokkal jobban megnehezítette a dolgunkat. Így vált a web kamera az életünké, de az se volt túl jó. Sokat gyakoroltak és nem zavarhattam meg minden egyes percüket, hisz a banda volt és még most is az élete. Steen-t nem érdekelte a szerelmi életem, minden percét azzal töltötte, hogy mindent elsimítson. Mindent elintézett a holnaputáni szülinapi bulira. Beszék Olvia-val és kirendelt egy tanoncát a bulira. Mindent lebeszélnie Emma apjával és engedélyt kért a felvétel készítésére. Már csak ajándékot kellett venni a születésnaposnak. Ez még akkor se szokott menni mikor a legjobb barátaimnak kell megvenni az ajándékot, pedig őket ismernem is kellene. De a lányról csak annyit tudok, hogy szereti a zenémet. Tudatlanul ültem a kanapén és lapozgattam az újságokat, amik tele voltak oltári nagy hülyeségekkel.
- Te mit vennél neki? – pillantottam fel az újságból és néztem lakótársamra.
- Semmit! – gyilkos pillantást vetettem rá és követeltem tőle egy rendes választ. – A kedvenc énekese elmegy a születésnapi bulijára és énekel neki, én ezzel teljesen megelégednék.
- De nem állítok be ajándék nélkül, nem vagyok olyan. Én pedig nem vagyok sziperszupersztár.
- Adj neki egy pólót az album képeddel. – egyik ötlete rosszabb volt, mint a másik.
- Hogyne egy önarcos ajándékcsomagot. Elisa-s bögre, póló és beszélő Elisa baba. Mindenki álma egy ilyen.
- Hát biztos jobban örülne, mint egy Violettás ajándékcsomagnak. – nevetett fel. Eszméletlen mennyire utálja azt a sorozatot. Unokatesója hatalmas rajongó és mindig ezzel terrorizálta őt, mikor össze voltak zárva. Én csak nevetni tudok rajta, a felnőtt amúgy is borzalmas szappanoperát levinni gyermek szintre, nevetséges mekkora sikere lett a nagy semminek.
- Még mindig ugyan ott vagyok. – végig feküdtem a kanapén és az arcomra tettem a kinyitott újságot. Vártam a megvilágosodást, és a nagy várakozásban sikerült elaludnom. Még sok dolgot el akartam intézni, amikre ne jutott idő mert átaludtam a napot. Hajnali háromkor keltem fel, mikor megakartam, fordulni és szerencsésen leestem a padlóra. A tíz órás alvás után ár nem volt kedvem bemászni a saját ágyamba és folytatni az alvást. Gondoltam hasznos dologgal fogom eltölteni a napomat és főzök valamit, legalábbis megpróbálok, és az eddigiekből kiindulva utána valószínűleg ki kell takarítani az egész konyhát. Jobban bele gondoltam és inkább lemondtam erről, fantasztikus ötletről. Kattogott az agyam mi is csináljak. Bámultam a velem szembe lévő széket és valami űrt kezdtem érezni a mellkasomba. Borzalmas érzés volt és egyre csak terjedt. A mellkasomból kiindulva terjedt mindenfelé, mintha valami ki akarna jönni belőlem. A mosogató felé hajoltam és próbáltam rájönni mi motoszkál bennem. Kinyitottam a csapot és megmostam az arcom, nem múlt az érzés, hiába mostam az arcom hideg vízzel úgy éreztem meggyulladok. Pár perccel ezelőtt még semmi bajom sem volt, most pedig a halálomon vagyok. Alig tartott három percig a szenvedésem, mégis úgy éreztem egy hét telt el a szenvedésemmel. Erőt vettem magamon és elcsoszogtam a kanapéig és végig feküdtem rajta. Fogalmam sem volt, mi volt azaz előbb, de soha többet nem akarok olyat érezni. Igyekeztem másra gondolni, lelassítani a szívverésem és egy kicsit lenyugodni. Behunytam a szemem, lelki szemeim haza vittek. A szobámban ültem a foltos babzsákomon és velem szemben volt Michael, a gitárommal a kezében. A húrokhoz lassan érintette ujjai hegyét, és megszólaltatott egy csodás dallamot. Csak ültem ott és néztem, ahogy nekem gitározik, néha-néha felpillantott és szemembe nézve elmosolyodott. Visszanéztem rá és megtaláltam hatalmas zöld szemeiben a békességet, a nyugalmat. Választásom sem volt, a képzeletem magával ragadott és az álmok világába csábított.
Frissen és üdén keltem fel, mintha a hajnali rosszullét csak egy rossz álom lett volna. Igyekeztem ebben a hitben tartani magam, és tudomást se venni róla. Nem keltem fel csak elkezdtem agyalni, ma lesz a születésnapi buli én pedig még semmit sem vettem neki.
Gondolkozz! Én minek örültem volna három évvel ezelőtt? Imádtam a zenét és az édességet. Na jó, most is ilyen vagyok. A zene mondhatni kipipálva, tehát marad az édesség. Egy tábla csokival elég ciki lenne beállítani, de tizenhat nagy tábla Milkával már sokkal menőbb lenne.
- Ez az! - ültem fel, amivel sikerült Steen-re hoznom a frászt. Kérdően nézet rám. - Kitaláltam mit kap ajándékba. - csaptam össze kezeimet.
- Fantasztikus. - forgatta hatalmas szemeit. - Akkor jobb ha mihamarabb megveszed, mert Olivia egyik gyakornoka órákon belül itt van és lassan.. - karórájára pillantott, majd elkezdte számolgatni az órákat. - Pontosabban négy óra múlva indulnunk kell.
- Igenis kapitány! - vágtam magam homlokon. - Mindennel elkészülve fogok az ajtóban állni, pontosan négy óra múlva. - gyorsan talpra álltam és berohantam a szobámba lecserélni a pizsamámat valami utcai göncre. A pizsimet bevágtam az ágyba és kinyitottam a ruhás szekrényem, amiben tegnap este sikerült végre rendet teremtenem. Kipillantottam az ablakon majd vissza fordultam a szekrény felé és kivettem a Gun's N Roses pólóm és egy szakadt rövidnadrágot. Pillanatok alatt magamra kaptam őket és átvágtattam a fürdőbe. Megmostam az arcomat és a hajamat a fejem közepére fogtam, amit hamar ki is bontottam. Felfogott hajjal jobban hasonlítok tíz éves önmagamhoz, és azt nagyon nem akartam így maradtam a kiengedett szénakazalnál.
Már csak két dologra volt szükségem. A pénztálcámra és Steen fejhallgatójára. Nem ártana lassan befektetni egy sajátra, de annyira jó érzés volt elvenni másét. Sunyi mosollyal az arcomon csaptam be magam mögött az ajtót.
A sarki kisboltba csak kis méretű táblát árultak így letudva a napi edzést lesétáltam a szupermarketben ahol szerencsémre nagy választékban volt olyan csoki amit szerettem volna. A kasszánál egy kicsit hülyének nézet az eladó, de nem zavartattam magam. Mosolyogva kifizettem a csokikat és indultam vissza otthonomba.
Becsomagoltam a csokikat és a pultra raktam őket, nehogy itthon maradjanak.
Vissza tértem az én kis kuckómba és kerestem egy másik nadrágot estére. A kedvenc kantáros gatyámat választottam. Beültem az ágyba és elkezdtem énekelni a dalt ami a telefonból szólt. Jó elfoglaltságnak tűnt. Egyik dal követte a másikat én pedig nem foglalkozva az idővel csak daloltam magamnak. A magán koncertemet Steen zavarta meg. Szó szerint letépte a fejemről a fejhallgatót és kicsit dühösen kezdett el beszélni nekem.
- Mindjárt indulunk! Ha lennél szíves és kiszakadnál a saját kis világodból és netán.. - aranyos beszédét a csengő zavarta meg. Soha jobbkor.
- Szavad ne feled.. - kuncogtam majd vidáman csoszogtam ki az ajtóig. Kinyitottam majd meglátva ki áll előttem gyorsan vissza is zártam. - Basszus.. Nem lehetett volna mást küldeni? Bárki mást. - beszéltem az ajtónak, majd erőt véve magamon újra kinyitottam az ajtót.
- Én is örülök a találkozásnak Elisa. - nézet rám hatalmas mosollyal az arcán. Szó nélkül léptem arrébb és hagytam, hogy beférjen az ajtón. Jamie nem tűnt egy kicsit se zavartnak, velem ellentétben. De miért voltam ennyire feszült? Hisz ő csókolt meg engem, nem pedig fordítva, és nekem semmit sem jelentett.
- Szia. - jött ki a szobámból Steen és elegyedett szóba Jamie-vel. Jól elbeszélgettek míg én idegesen össze pakoltam az összes cuccomat amire még szükségem lehetett. Hónom alá csaptam az ajándékot és indultunk is. Elég kellemetlen volt számomra, azaz idő amit a társaságában kellett töltenem, de szerencsére Steen jól elvolt vele. Azt hittem nem talál majd közös hangot vele, hisz mindenben Jamie ellentéte.
- Ha minden igaz itt lesz a buli. – fékezett le a kocsi és Steen pillanatok alatt kipattant a kocsiból és visszafordult felém. – Te maradj még itt, megkeresem az apját és beszélek vele. – becsapta a kocsi ajtaját és elviharzott engem egy kocsiba hagyva ezzel Jamie-vel. A pólóm alját kezdtem piszkálni, csakhogy ne keljen felemelni a fejem és tekintetünk biztos ne találkozzon. Mondhatni,hogy kínos csend telepedett a kocsiba.
- Nagyon szótlan vagy. – törte meg a csendet. A hangja vidám volt, kezdtem azt érezni,hogy évezi ezt a helyzetet.
- Mit kéne mondanom? – válaszoltam, e se véve tekintettem az amúgy roppant unalmas pólóvarrásról.
- Nem tudom. Mesélj, hogy vagy? Megvagytok még a kis szivárvánnyal? – a szivárvány szóért legszívesebben arcon vágtam volna egy csavarkulccsal, annyira irritálóan képes kimondani azt a szót, a hideg futkos a hátamon tőle.
- Michael. – hátra fordult és kérdően nézett rám. – A neve Michael. Neked is van neved ezért sem parasztnak hívlak, hanem Jamie-nek. – a mosoly még nagyobb lett az arcán, nem tudom miért, de nagyon nem tetszett a dolog. Mielőtt kimondhatta volna, amit akar Steen nyitott be a kocsiba. Hála Istennek, még két perc vele és biztos az egyikünket halottas kocsival szállítják el innen.
- Gyertek, minden kész és nemsoká az ünnepelt is megérkezik. – adta ki a parancsszót mi pedig szó nélkül másztunk ki a kocsiból. Bennem még mindig megvolt az a kényelmetlen érzés, amit nagyon szerettem volna eltüntetni, mert Jamie túlságosan is élvezte ezt a helyzetet. Szorosan Steen mellett maradtam, míg ő kipakolta a cuccait a csomagtartóból.
- Ha kettesbe mersz hagyni vele, máglyán égetlek el. – mosolyogtam rá. Tudtam, hogy nem kéne vele foglalkoznom, de mégsem tudtam megállni a dolgot. Egy hatalmas épület fele vettük az irányt, ez lakó háznak túl nagy volt, ahhoz pedig túlságosan elvan dugva, hogy valami állami iroda legyen. Belépve megcsapott a légkondi által varázsolt hűvös időjárás. Egyből egy hatalmas terembe csöppentünk, ami szépen fel volt, díszítve a bulihoz. Színes lufik lógtak le a mennyezetről és fekete betűkkel volt közberagasztgatva a fal. Hamar ránk terelődött az emberek figyelme. Minden féle korú emberek voltak, de a legtöbben fiatalak voltak. Tizenöt-tizenhat éves korosztály. Ránk néztek és mintha fény csillant volna a szemeikben, de, hogy most az azért volt mert sejtették, hogy kik vagyunk, vagy csak mert a mögöttem álló két pasi igencsak helyesnek mondhatták magukat. Az ajándékot szorongatva léptem egyre beljebb. Kezdtem egy kicsit fázni, kint nagyon meleg volt ehhez az hőmérséklethez képest. Steen elém vágott és mutatta az irányt a szülőkhöz. Ilyen nem sűrűn csináltam még, így kicsit rettegtem.
Mint kiderült nem volt okom a félelemre, mindenki nagyon aranyos volt. Elmondták, mit, hogy kell csinálnom. Minden a helyén volt mikor megérkezett az ünnepelt. A fények felkapcsolódtak és izzósorok színes fényei töltötték meg a termet fénnyel. Megszólalt a Happy Birthsday és egy hatalmas tortát toltak be. Szegény köpni nyelni nem tudott, még ilyen távolról is látszódott, hogy könny gyűlt a szemeibe. Hirtelen rám tört a nagy szeretet, fékezni kellett magam, hogy ne vágtassak át a tömegen és öleljem meg. A családja egyesével ment oda hozzá és köszöntötték fel, majd őket a barátai követték miközben és a színpad sarkán ültem és vártam a sorom. Én voltam a meglepetés, amit a végére tartogattak, eldöntöttem, hogy fel se állok az elején a színpadra, hanem inkább itt ülve kezdem az éneklést, csak a végén nehogy orra essek, mikor megpróbálok felállni. Szépen lassan, de mindenkinek sikerült felköszöntenie az ünnepeltet. Az apukája oda jött hozzám és szólt, hogy kezdhetek, ha akarok. Jamie beállított mindent kamerát én pedig úgy éreztem magam, mint egy kis hercegnő. Lekapcsolódtak a fények és csak a felettem lévő izzó égett halványan. Mély levegőt vettem és mikor meghallottam a zeném dallamát elkezdtem énekelni. Az emberek, akik eddig háttal álltak, most mind engem néztek. Pillanatok alatt tört utat magának a dal gazdája, már ha lehetett így nevezni őt. Alig tudtam énekelni, annyira mosolyogtam, hogy nehezemre esett tiszt hangot megszólaltatnom. Felkeltem a színpad sarkáról és a színpad közepére álltam, közben a fények is visszatértek. Az időzítés remek volt, de ezen nem lepődtem meg. A lassú kezdés hamar felperdül és igazán szép és ritmusos dal lett belőle. Kár, hogy ilyen hamar eltelt. Tudtam, hogy még énekelni fogok, de muszáj voltam lemenni és felköszönteni az ünnepeltet.
Még oda se léptem mikor megszólalt.
- Komolyan nekem énekeltél? – szám elé kaptam a kezem, hogy eltakarjam nevetésem. Olyan aranyos volt, és tisztán láttam magam benne.
- Nem, csak eltévedtem. Amúgy egy díjátadóra készültem, tudod, szupersztár vagyok. - dobtam hátra viszonylag már megint hosszú hajam. Nem bírtam sokáig és karjaim széttárva átöleltem őt. – Boldog születésnapot. – mondtam nevetve.
- Ennél boldogabb nem igen lehetne. Köszönöm. – elengedtem és oda adtam neki az ajándékát. Pontosan ilyen reakcióra vártam. Nagyon jól éreztem magam, leszámítva Jamie jelenlétét. Az este folyamán mindig elejtett egy-egy megjegyzést, ami miatt legszívesebben felképeltem volna, de több volt a jó élményem és ez segített féken tartani magam.
Tizenegy múlt mikor rám tört a mehetnék. Az apraja még most kezdte a partit, de rám egy olyan álmosság telepedett, amin nem tudtam uralkodni. Kómásan sokkal könnyebb volt elviselni Jamie jelenlétét, amit muszáj voltam elviselni mivel ő hozott minket ide. Egy pillanatra lecsuktam a szemem és a következő pillanatban már Steen lökdösött, hogy keljek fel.
- Nem aludhatok itt? – beszéltem az orrom alatt. Halottam, hogy mind a ketten rajtam nevetnek, de nem érdekelt álmos voltam és nem volt annyi energiám, hogy lábra álljak.
- Ha ezt megtudná az urad, nem lenne épp a legjobb vége. – jegyezte meg, amivel egy kicsi löketett adott, hogy kimásszak.
- Mi a franc bajod van? –kezdtem el kiabálni. – Veled egy légtérben is lenni szenvedés, mert nem vagy képes normális kommunikációra, csak Michael cukkolására, hát tudd meg ezerszer jobb, mint te. És nem mellesleg jobban is csókol, úgyhogy jobb ha befogod. – emelt fővel indultam el az ajtó felé, de útközben rájöttem, hogy nem fejeztem be a mondanivalóm így visszafordultam. – Ha legközelebb teheted, inkább cserélj mással és küldjetek mást segíteni nekem. Nem bírom a beképzelt barmokat. – már csak a meghajolás hiányzott a csodálatos előadásomról, de azt már nem vállaltam be. Steen ott maradt vele, míg én felszenvedtem magam a lépcsőn. A leglogikusabb az lett volna, hogy bedűlök az ágyba, de már ahhoz is elment a kedvem. Kinyitottam a szobám ablakát és kimásztam a tűzlépcsőre és végig feküdtem rajra. Mivel pár emelet rácsa eltakarta a csillagokat, így beértem a fekete égbolttal és a felettem lévő vasráccsal. A város zaja megnyugtatott és segített kiüríteni mindent a fejemből. Túl sok minden történt velem és ennek napokon belül vége. Megkapom a teljesítményemet kiértékelő lapot és haza repülök. Mindent megtettem, de már nem rajtam múlik, hogy szerződést kötnek-e velem, vagy hagyják, hogy szabad úszó legyek. Igazából mind a kettőtől félek. Ha szerződést kötnek, akkor ketrecbe leszek zárva és megszabnak majd mindent, de ha nem kapok, szerződést az azt jelenti, nem vagyok elég jó nekik, és nem vagyok benne biztos, hogy a saját lábaimon mankó nélkül is sikerülne megállnom. Még nem tudok egyedül meglenni, pedig az ítélet napja egyre közelebb van.

2015. július 14., kedd

XLIV. Rész

Gyönyörű szép estét mindenkinek. Íme itt a következő rész. Van egy jó és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? Kezdem a rosszal. Nem lesz 50 részes a blog, fölösleges tovább húzni, még egy esetleg kettő rész lesz és az epilógus és ennek a "csodás" történetnek vége lesz. A jó viszont hogy Michael megérdemel még egy történetet. Már megvannak a következő blog alapkövei, valószínűleg ezen a blogon lesz vezetve az is. Egy barátnőm szerint elég érdekes a történet, remélem ti is így gondoljátok majd. Na de elég a rizsából, jó olvasást! 

Legszívesebben kis se mozdultam volna az ágyból, egész nap képes lettem volna Michael karjai között feküdni, de az nem lehetett megoldani. Dél után nem sokkal csörgött a telefonja és lekellet lépnie. Próba, gyakorlás, interjú, fellépés. Nehezen szabadult meg tőlem, de sikerül kiszabadítania magát a karjaim közül. Még egy darabig forgolódtam az ágyba majd rávettem magam, hogy lezuhanyozzak. Vissza kellett szoknom a normális kerékvágásba, eleget lustálkodtam mostanság. Napi rendre lesz szükségem, minden nap kell valami fontosat csinálnom, és nem elsősorban kommunikálnom kellene Jordan-nal, de semmi kedvem hozzá. Fürdés után jól összevesztem saját magammal, de legalább célt értem. Rávettem magam, hogy visszamenjek bocsánatot kérni tőle, pedig most az egyszer nem ez én hibám volt ez a veszekedés, legalábbis java részben. Bár tisztában voltam vele, hogy májusban már igencsak meleg van még itt is, késztetést éreztem, hogy felvegyem a pulóvert, amit Steen-től kaptam. Így váltam megint sült csirkévé pár perc alatt. Az se segített, hogy megpróbáltam sietni. Az épületbe érve igencsak fehér arcom hamar vörössé vált. Ezt még csak tetézte, hogy fel kellett sétálnom a harmadik emeletre, de valahogy túléltem. Tartva magamat az illemhez, mielőtt berontottam volna vettem a fáradtságot és kopogtam. Nem kaptam válasz így megnyomtam a kilincset, de nem nyílt ki. Mit is vártam? Mikor kell, sosincs itt, bezzeg mikor le kell ordítani a fejem akkor Japánból is ide teleportálja magát. Akkor is szükségem van egy napirendre. Az óráimat jóformán lemondták, olyan ürüggyel, hogy csak nyolc hónapot kellett gyakorolni a többi már szerencse és tehetség kérdése.  Művelt ember módjára fogtam magam és az irodája elé leültem a földre. A hátamat az ajtónak támasztottam és összeszereltem a fülhallgatóm a telefonommal, csak reménykedni tudtam, hogy nem napok múlva jön vissza. Kitartóan vártam, de hiába. Akkor adtam fel a küzdelmet, mikor a telefonom úgy döntött nem szolgáltat több zenét nekem és inkább hibernálja magát. Nagy nehezen felkeltem a földről és fájó derekammal visszaindultam a lakásba. Minden nap ezt csinálom. Oda-vissza mászkálok a két épület között. A park felőli térfigyelő kamera is hülyenek nézhetne már, rosszabb vagyok, mint egy jojó. De már nincs sok idő hátra. Alig három hónap és vége ennek az egésznek, még nem sok látszik, de remélem lesz valami haszna is. Vagyis eddig is sok mindent sikerült elérnem, de még mindig nem érzem úgy, hogy elértem a célomat. Vajon lesz egyetlen egy olyan pillanat, mikor büszkén állhatok meg, tudván, hogy most bizony sikerült bebizonyítanom magamnak és az egész világnak, hogy képes vagyok elérni a legnagyobb célomat, amit kitűztem magamnak? Ez egy olyan kérdés amire lehet, hogy sose kapok választ.
Beérve a lakásba, első dolgom volt a telefonomat töltőre tenni. A konyha pulton egy sárga boríték hevert, és hatalmas piros betűkkel a nevem volt ráírva.
- Steen! – kiabáltam a szobája felé fordulva. Még kétszer meg kellett ismételnem, hogy sikerüljön kicsalnom a szobájából.  De így is csak a laptopjával a kezében sikerült kijönnie. Nem nézett fel a képernyőről csak oda sétált mellém és letette elém a gépét.
- Csináltam neked egy face oldalt. – mutatott a képernyőre. Értetlenül rá pillantottam, majd a monitorra és megláttam, hogy milyen képet tett fel rólam. Jobbat nem is választhatott volna. Törökülésben ültem az ágyamon a bebújós pizsamámban, a hajam az egekben állt, mert előtte Grace feltupírozta az egészet. Szó, mi szó ez a kép megmutatta mennyire is vagyok értelmes, és képes volt ezt betenni profil képnek. Biztos megbolondult.
- Gondolom jobb képet nem találtál. De ez minek is kell? Van facebook-om.  – a homlokára csapott, majd utána az enyémre. – Áucs! – kiáltottam fel. Nem fájt, de ezt most kivételesen nem érdemeltem meg.
- De ez a karriered miatt van. Nézd meg mennyien követnek máris. – a számláló majdnem elérte az ezres számot. – Alig csináltam meg négy órája. És most is jönnek az új kedvelők. Tettem ki pár posztot és a videoklipedet is megosztottam.  – leesett állal figyeltem, ahogy mutogatta miket csinált, míg én a szomszédba egy ajtónak dűlve vártam a megváltást. Meglátta a fejem és elnevette magát. – A hálálkodást, majd egy kicsit később. Inkább nézd meg mit hozott neked Jordan. – arrébb tette a gépet és újra csak a boríték volt az asztalon.
- Lehetnél a menedzserem, téged elviselnélek erre a posztra. – elnevettem magam, majd szétszakítottam a borítékot. Három lapot tartalmazott, ami teli volt szöveggel, dátummal, helyszínnel és időponttal. Az első lap tetején tollal volt odafirkantva egy kis szöveg.
„ Londonba utaztam. Itt megtalálsz mindent, amire szükséged lesz az elkövetkezendő két hónapra. Ha baj van /ne legyen/ akkor hívj fel. Sok sikert, ne bazd el a nem létező karriered. J.”
Gyorsan le kellett ülnöm. A szemem végig futott a lap tartalmán és azt se tudtam, hol vagyok. Érezhető volt, hogy az ereimben a vér egyre gyorsabban lüktetett.
- Most kezdődik az igazi móka. – néztem fel Steen-re és ugrottam a nyakába.

A mikrofont az állványra tettem és a hajamat megpróbáltam kiszedni a szememből. A sok ugrálástól megizzadtam és a hajam a homlokomra tapadt. Lehajoltam az ásványvízért és bele kortyoltam, míg Bob gitározott. Visszavettem a mikrofont és bele kezdtem az utolsó számba. Még most is pont ugyan olyan érzés a színpadon állni, mint elsőnek. A szívem minden egyes alkalommal megpróbál kiszakadni jól megszokott helyéről, és még mindig félek, hogy valamit elrontok, de eddig még minden rendben volt. Rontottam el már a szöveget és egyszer még el is estem az erősítő vezetékében, de még sose történt komoly baj.
Imádom látni, hogy minden egyes fellépésemen egyre többen vannak. Bár van aki nem miattam áll órákat a színpad előtt, de mégis rengeteg olyan ember van, akinek már számít valamit a nevem, és ez az érzés felülmúlhatatlan.
- Köszönöm ezt a csodás napot Santa Monica! Remélem ti is olyan jól éreztétek magatokat, mint én. – fájdalmas búcsút vettem, a kis közönségemtől majd elhagytam a színpadot. Még egy fél stadiont, se tudnák meg tölteni emberekkel, de mégis olyan jól érzem magam. Lassan két hónapja csinálom ezt, már két hónapja állhatok színpadra és énekelhetem el a saját dalaimat az embereknek. Elképesztő! A lemenetel után pontosan tíz perce szokott lenni, hogy lecseréljem a pólóm és felhívjam Michael-t. Szívem szakad meg, hogy néha ilyen távol kell lennem tőle, de ezek legtöbbször csak két, három napig tartanak. Most éppen Sydney-ben koncerteznek, és ha minden igaz utána tartanak egy kis szünetet. Egy hétig csak a családdal lesznek, ami nekem rossz hír, de eddig is túléltem. Beszaladok a kijelölt öltözőmbe, ami valószínűleg egy ruharaktár szokott lenni. Az asztalhoz szaladok, és egyből elindítom a videó hívást. Várakozás közbe ledobtam a szürke pólóm és egy nedves törölközővel megtörölköztem. Az arcomat törölgettem, mikor meghallottam Michael különleges hangját.
- Milyen volt? – bár a telefon nem adja át élethűen a hangját mégis úgy hallom őt, mintha mellettem állna.
- Eszméletlen!  El se tudom képzelni akkora közönséggel, mint a tietek, milyen érzés lehet, ha ez is ilyen fantasztikus. – nem nagyon volt időm megnézni őt, a táskámért kaptam és kihalásztam a még tiszta felsőmet és gyorsan belebújtam.
- Nyugalom, eljön amikor azt is megtudod. Megéri várni rá. Steen merre van?
- Ma van az utolsó előtti vizsga. Azt mondta, hogy ha megkapja, az eredményt egyből felhív. Ezért is rohanok. Haza akarok érni mielőtt, megkapná. Biztos vagyok benne, hogy sikerült neki.  – aznap mikor megkaptam a beosztásom, azt mondtam neki, hogy lehetne a menedzserem. Komolyan vette a dolgot. Bement a stúdióba és megérdeklődte mit kell érte tennie, hogy az lehessen. Egy elég hosszadalmas folyamatba vágott bele. A lehető leggyorsabban el akarja végezni, így minden szabad percében a vizsgákra tanul, de már most is ő intézi a dolgaim nagyobbik részét, de még nincs róla papírja, hogy hivatásosan csinálja azt. Én mondtam, neki, hogy nem kell hozzá papír nekem elég a tudása, de ragaszkodott hozzá. Ezért most az új életcélja elvégezni a képzést. Látszik rajta, hogy nagyon élvezi a dolgot, aminek nagyon örülök, mert így majd el tud helyezkedni és nekem is segít, na meg persze folyamatosan mellettem tud lenni. Ló futtában sikerül öt perc alatt elkészülnöm és a maradék időben a székben ülve tudtam beszélgetni vele. Ezek a kis beszélgetések nagyon jól esnek a fellépés után. Sokkal tapasztaltabb és ilyen téren okosabb nálam, sok jó dolgot mond, amit hasznosítani tudok. Bár az én helyzetem egy kicsit másabb, hisz én nem egy banda tagja vagyok, én egyedül állok ki és csinálom azt, amit ők négyen.  Egy részről nekik könnyebb, másrészt sokkal nehezebb. Fájó búcsút vettem tőle és a ruháimat az összes többi cuccommal együtt belegórtam a válltáskámba és sietősen kivágtattam a helységből. Mielőtt kimehettem volna találkoztam a rendezőkkel, akik megköszönték, hogy felléptem. Vicces dolog ez a megköszönés, inkább nekem kellene, hálálkodom, hogy megengedték, hogy felléphessek náluk. Mindig olyan kellemetlen ez az érzés és mégis olyan jó. Végre elértem az ajtóhoz. Két nagydarab biztonsági őr állt az ajtón kívül, vigyázva, hogy senki se mehessen be az emberekhez. Nem én voltam ma itt az egyetlen fellépő, nálam sokkal nevesebb emberek is eljöttek a mai ünnepségre. A két férfi egyből rám szegezte a tekintetét, ahogy kiléptem az ajtón. Néhány sikoly elnyomta a hangjukat, így nem hallottam ki mit is akarnak mondani. Második pillantásra kiszúrtam egy bizonyos személyt. Egy lányt. Minden koncertemen az első sorba áll és a vége után egyből a kijárathoz szalad, hogy találkozhasson velem. Ha lehet már rajongókról beszélni, akkor azt mondanám ő az első számú, és talán egyetlen igazi rajongóm.
- Elkísérjen valamelyikünk a kocsihoz? – ismételték meg az előbbi mondatukat.
- Teljesen felesleges. – nevettem fel. – Nincs hatalmas rajongótáborom. Akik vannak azokkal pedig valahogy sikerül megküzdenem, szeretem a közeleme tudni őket. – még mindig nagyon melegem volt, de nem törődve a fullasztó meleggel elhagytam a jó kis árnyékos helyet az épület mögött és kisétáltam az utcára. Első dolgom volt oda menni a leányzóhoz. Szinte olyan, mintha egy barátom lenne. Minden alkalommal aláíratja a pólóját és csinálunk egy képet, amin legtöbbször iszonyatos rossz fejem van. Nem soká betölti a tizenhatodik életévét. Nagyon lelkes és aranyos teremtés. Mindig ő az első, akihez odamegyek. Utána még vannak páran, akik megkérnek, hogy írjak egy papír cetlit és csináljunk egy közös képet. A nemek megoszlása viszonylag változatos, akadnak fiúk is és lányok is akik hallgatják a zeném.
Beülve a taxiba eltűnődtem, hogy mennyivel könnyebb így a dolgom. Bele se merek gondolni mennyivel nehezebb let,t volna ez a dolog, ha nincs a Stúdió, aki támogat és felkészít. Aki elkészítette az első videoklipem, és aki külön órákra járatott.  Amit most sikerül egy szűk év alatt elérnem másnak valószínűleg három évébe is belekerült volna. De van nálam szerencsésebb ember is. Grace neve sokkal híresebb, mint az enyém. Őt még az All Time Low is támogatja, ami azért nem egy alsó rangú zenekar. Hatalmas stadionok telnek meg, hogy hallhassák a srácokat és előttük Grace-t. Bár lennék, a helyében mégis örülök, hogy inkább így történtek a dolgok. Michael többször is felajánlotta, hogy kirakja az oldalukra a zenémet, de az olyan lenne, mintha csalnék. Egyedül sokkal édesebb a siker. A nagy gondolkozásba majdnem sikerült elaludnom a taxiba, de szerencsére a sofőrüvöltő rádiója sikeresen megakadályozta ezt a cselekedetemet. Így kómásan sokkal hamarabb kiértünk a pályaudvarra, mint amúgy. Szinte két szempillantás alatt átvágtunk a fél városon. Az órámra pillantottam és gyorsan felébredtem.
- Lekésem a buszom! –közöltem ezt a nagyon fontos információt a kocsi vezetőjével, és kipattantam a hátsó ülésről. – Bocsánat! – kiabáltam vissza neki, úgy becsaptam az ajtót, hogy féltem leesik a helyéről.  Kis lábaimmal nehéz volt, gyorsan menni. Irigylem a magas embereket, hosszú lábukkal fele annyi idő megtenni azt a távot, amit nekem. Míg ők egyet lépnek nekem akár hármat is kell lépnem. Ha lépést akarok velük tartani, akkor futnom kell. Ezt mind tapasztalatból mondom. Akár Michael-el, akár Steen-el mentem sétálni, mire haza értem leizzadtam, mint egy csataló. Arról nem is beszélve, hogy másnap alig bírtam lábra állni az izomláztól. Tény és való, hogy nem én vagyok a legsportosabb a csapatba és még egy ilyen kis séta is képes kikészíteni. Sietve néztem meg honnan indul a buszom, mind eközben a jegyemet halásztam ki a pénztálcámból, ami hol máshol lett volna, mint a táskám legalján. Utálok utazgatni! Jobban szeretem, mikor Steen hoz kocsival vagy bárki más. Lusta ember vagyok én az ilyenekhez, de azzal bíztattam magam, hogy lesz, mikor saját repülővel utazhatok akár három városon is át, nem kell majd a buszjegyemet keresgetni, miközben három ember megpróbál felborítani. Bár lehet, hogy ez sose fog megvalósulni, de a remény hal meg utoljára. Ha egyszer lesz, egy repülőm sose fogok leszállni róla, csak ha muszáj lesz. Az orrom előtt zárták be a busz ajtaját. Előfordult már velem, hogy nem nyitották ki és féltem, hogy ez is egy olyan alkalom lesz. Nem akarok órákat várni a következő buszig, haza kell érnem Steen-hez! Szépen és nyugodtan elkezdtem ütögetni a ajtót, hogy nyissa ki az ajtót, de még csak rám se figyelt. Kezdet felmenni bennem a pumpa. Reggel ide utaztam, elintéztem mindent, egy órán át énekeltem, ami felért egy kisebb edzésnek és most meg itt vagyok, és a busz is itt van még akkor nyissa ki az ajtót és engedjen fel, mert komolyan csúnya dolgot fogok csinálni. Egyre hangosabban vertem az üveget, de nem sok sikerrel. Már feladtam a küzdelmet és elkezdtem hidegebb éghajlatra küldeni a buszsofőrt, mikkor egy öreg néni oda lépett mellé és rákiáltott, hogy engedjen már fel.
Örök hálával tartozom annak a néninek, az életemet menete meg.  Mint egy óvodás kinyújtottam a nyelvemet a sofőrre, és nagyon nem érdekelt, hogy miket dünnyögött az orra alatt. A busz legvégébe mentem és leültem szorosan az ablak mellé. Másfél óra tömör gyönyör buszozás ezzel, remek emberrel, jobbat se kívánhatnék. Elővarázsoltam Steen fejhallgatóját és elvonultam saját kis világomba. Nyugodtan csuktam le a szemem, nem utazhatok tovább a célomtól, hisz a végállomásnál kellett leszállnom. A biztonság kedvéért beállítottam egy időzítőt kilenc órára, hogy semmi kép ne éjszakázzak a buszon.
Steen előzte meg a beállított ébresztőmet. A szememet dörzsölgetve emeltem volna a fejemhez a telefont, majd leesett, hogy be van dugva a hajhallgató így fölösleges szétszerelnem.
- Merre vagy? – kiabált vidáman a telefonba.
- Már LA-be. – válaszoltam kómásan. Lassú volt a felfogásom, így nem jutott el a tudatomig mi azok a a hívásnak.
- Nem akarsz kérdezni valamit? – ezzel az enyhe célzással sikerült rájönnöm a dolgokra.
- Uhh, ne haragudj csak most keltem fel. Mesélj milyen volt? Gondolom sikerült. Én megmondtam, hogy sikerülni fog! Ma ünneplünk! Mit vigyek? – alig hagytam szóhoz jutni, de mikor sikerült neki megszólalni e se tudta fogni. Végig beszélte az egész utat, míg leszálltam a buszról, majd míg a taxi elvitt a szállodáig. A bejárati ajtónál nyomtam ki a telefon, tudván, hogy a maradék infót jobb lesz élőbe meghallgatnom.  Sikerült rávennem, hogy tartson egy kis szünetet. Pontosan annyit, míg beszaladok a fürdőszobába és lemosom magamról az izzadságot. Nehezére esett nem az ajtónál állni és túlkiabálva a víz csobogását folytatnia a mesét. Régen volt ennyire benne a dolgokba. Ez az egész képzés, mintha kicserélte volna. Saját bevallása szerint most van valami célja.
Nem mertem sokáig bent maradni, mert félő volt, hogy rám töri az ajtót. A konyhába folytatta a napja elmesélését, amit én figyelmesen hallgattam, bár nem mindent voltam képes fel is fogni, de igyekeztem a legtöbbet megjegyezni. Megmelegítettem a reggeli pizzát, amit rendelt és azt ettem, míg be nem fejezte a történetet.
- Röviden ennyi volt. – zárta le a dolgot.
- Ha ez rövid volt, akkor mi lett volna, ha hosszan meséled el? – kérdeztem nevetve. – Féltem, hogy kiszáradsz, szerintem egy bő órán át meséltél megállás nélkül.
- Mert muszáj volt kiadnom magamból. De még nem fejeztem be. – az arcomra fagyott a mosoly, nem vagyok képes még egy történetet végig ülni. Esetleg az ágyam mellett mesélheti altató gyanánt, de a figyelmem már rég meghalt. – de ez már csak a te jövő heti tervezeted. Hagyhatjuk holnapra is. – legyintett, mintha ez olyan felesleges lenne. Kényszerítettem a szemem, hogy nyitva maradjon és az agyamat, hogy figyeljen oda arra amit Steen beszél.
- Mondjad! Figyelek én..
- Egy Jordan féle fellépés itt a városba és van az a barátnőd, aki mindig ott van a fellépéseken.. –úgy magyarázta, mintha hülye lennék.
- Igen tudom, fáradt vagyok, nem pedig fogyatékos.
- Az apja felkeresett és azt mondta képes egy szép összeget kifizetni, ha hajlandó vagy fellépni a lánya szülinapján. Közöltem vele, hogy nem az a fajta ember vagy aki szülinapi zsúrokon lép fel, de nem mondtam semmi biztosat.
- Nem kell a pénze. – ez volt az egyetlen, amit biztosan tudtam. Megérdemel ennyit a lány, hogy elmenjek a születésnapjára. A gondolat, hogy én leszek a díszvendég egy kicsit nevetségesnek tűnt.
- De akkor elvállalod? Pedig szerintem sok mindent meg tudnánk belőle venni.
- El, de mondom, hogy nem kell a pénz. Mit akarnál te venni? – nem válaszolt, ami egy nagyon helyes döntés volt.
Minden fontos dolgot elmondott, amiről úgy gondolta képes vagyok felfogni majd utamra engedett. Ha jól sejtettem ő még egy jó darabig nem feküd le, ellenben velem. Felkaptam a pizsamám és bedűltem az ágyba. Kettőt fordultam és már aludtam is.

Ritka jó álmom volt. Megálmodtam a következő klipem. A Music is my life című számom klipjét.

2015. június 24., szerda

XLIII. Rész

Sziasztok! Túlszárnyaltam a mostanság hozott formám. Nem kellett hosszú heteket várni a részre, ami még engem is meglepett, de ha egyszer van ihlet és kedv nem tudok mit tenni. Szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni,mint kiderült irtó nagy bunkóság nem reagálni a megjegyzésekre, de ezt a szokást tesómtól vettem át. Engem a ti véleményetek érdekel és mindenkinek köszönöm aki elmondta/elmondja azt. Majd minden rész elején megköszönöm azokat és rettentő jól esnek, és zavar ha nem kapok visszajelzést, de már megszokásból se írok vissza, és nem azért mert bunkó vagyok csak ez maradt meg bennem. Remélem senki nem haragudott még meg miatta, de ha igen sűrű elnézését kérem. Jó olvasást.. 

- Akkor mondom a harci felállást. – csapta az asztalhoz üres papírdobozát anya. – Steen és Elisa letusol, persze külön-külön majd felveszik az alkalmi ruhájukat, amiket megvettünk nekik, Michael pedig haza megy, keres egy hát.. inget, esetleg fekete zakót, bármit, amiben úri ember kinézeted van. – erre a kijelentésére mindenki felkapta a fejét és elkezdett röhögni.
- Látom, senki e gondolja, hogy van alkalomnak megfelelő öltözetem. Nagyon gonoszak vagytok, mindannyian nagyon gonoszak vagytok. – felállt és kidobta az üres ételes dobozt majd felém közeledett. Magabiztos léptekkel közeledett felém, féltem, hogy a hangos véleményfelvállalásom miatt jön, és megpróbál legyilkolni.  Mikor a székemhez ért leguggolt és ajkait a fülemhez illesztette. – A ruhád eszméletlen jó, te pedig még jobbá fogod tenni.  A dobozba van még egy levél is. Este találkozunk. – nyomott egy csókot az arcomra, majd fájdalmas búcsút vett a társasságtól és lelépett.
Azt mondta van egy levél, tehát reagált az én retardált vallomásomra. Hatalmas őszinte boldog mosoly ült ki az arcomra, elöntött egy ismerős melegség, amit mindig is szerettem érezni.  Kicsit elkalandoztam a gondolataimba, a következő pillanatban már Steen tapsikolt az arcom előtt. Visszatérve a valóéletbe, elpakoltam magam után és villámgyorsan beszáguldtam a fürdőszobába, mielőtt ezt más tette volna meg. Mivel volt még idő és kedvem is, így teli engedtem a kádat forró vízzel és vettem egy kellemes habfürdőt. Furta az oldalamat, hogy mi lehet abba a levélbe, de jobb volt nem tudni, mert így nem romboltam le azt, amit a képzeletembe kitaláltam. A zene elhallgatott, mert a telefonom már megint rezgett.
- Pedig ez a szám, annyira jó! – dünnyögtem majd érte nyúltam a telefonért. A látvány kárpótolt az elvesztett zenémért. Kaptam egy képet Mikey ruhájáról, ami az ágyára volt leterítve. Erre reagálva lefényképeztem a habos lábamat. Erre persze ő is elküldte a lábát, ami nem éppen volt oly vonzó, mint az enyém. Nem sok embert kápráztat el a hófehér láb, amin jókora szőrcsomók vannak.  Utána egyből kaptam egy szöveges üzenetet is amiben az állt, hogy inkább maradjunk az én csupasz lábaimnál, de azért az övéi is irigylésre méltóak.  Jobban láttam, nem írni erre a kijelentésére semmit sem vissza. Visszatettem a telefont a mosdókagyló szélére és kiszálltam kádból. Steen már tűkön ülve várt a fürdő ajtaja előtt a törülközőjét szorongatva.
- Azt hittem sose jössz ki onnan, mint mindig most se sietted el a dolgokat.
- Jajj, de hisztis ez a kislány. Most már mehetsz pancsolni, de bele ne fulladj a vízbe. – a hajamat az arcába nyomtam, hogy el ne aludjon, míg beér a kádhoz.
- Akkor már nem is kell megfürdenem. – megragadta a hajam és visszahúzott maga mellé. – van még néhány hely, amit megmosnék az arcomon kívül, oda is szolgáltatod a hajad?
- Fúj, de gusztustalan vagy. – téptem ki a kezei közül a hajamat.  – És perverz is. – oldalba löktem és próbáltam a képzeletemet nagyon mélyre elnyomni.
- Ne gondolj rosszra bartosném, én a hónaljamra gondoltam. – nevetett fel sátánian.
- Ijesztő vagy, ma éjszakától kulcsra zárom a szobám ajtaját. Csak szólok. – véleményét kifejezve becsapta a fürdő ajtaját.
A szobám pontosan ugyan olyan volt, mint mikor otthagytam. Minden kivéve az ágyamon lévő díszdoboz. S ekkor tudatosult bennem, hogy megint ruhát kell felvennem. Féléven belül másodjára, ha így haladok, még rászokok a dologra. De remélhetőleg nem. Felvettem a fehérneműimet és megnéztem mibe kell végig szenvednem az estémet. Csodaszép fekete kis ruhát rejtett a doboz és egy borítékot, amin a nevem állt. A félelem legyűrt, nem mertem kinyitni a borítékot. Rátettem a párnámra és inkább a ruhára koncentráltam. A ruha tiszta csipke volt, a melle alatt egy fekete selyem masnival.
- Ehhez a ruhához pont nem megy a harisnya.. De azért jó fejek vagytok. – az ajtóhoz álltam, hogy biztos meghallja, akinek szántam ezt az üzenetet. A törülközőt a fejemre tekertem és belebújtam a ruhába. – Anya! Felhúzod a zipzárt? – be se kellett fejeznem a mondatomat, de máris ott termett.
- Nagyon csinos vagy. Többet hordhatnál ilyet fel. – mintha egy kicsit elérzékenyült volna.
- Azért annyira ne éld bele magad. Jobban szeretem a nadrágot, ami a két lábam között is zár. – nevettem fel, majd tükörhöz léptem. Tényleg nem volt, olyan borzalmas. Jobban tetszett, mint a másik, de ebbe se éreztem magam teljesen önmagamnak.
A gépemet bámultam még mindenki elkészült. A Bar honlapját nézegettem, ahova töltöttek fel képeket a tegnap estéről is. A képek alatt pedig voltak vélemények is. Jók és rosszak egyaránt. Néhánynak megemlítettem az anyukáját, de minden megvolt a saját véleménye, amihez mindenkinek megvan a saját joga, de nekem is megvan a jogom hozzá, hogy szidjam őket.  Amiről nem tudnak, nem fáj nekik. Viszont voltak olyan megjegyzések is, amik övön aluliak voltak és teljesen jogtalanok.
Már épp azon voltam, hogy az egyik picsát a gépen keresztül fojtom meg, de Steen megzavarta a gyilkolási hajlamomat. Első pillantásra nem az tűnt fel, hogy ki van csípve, hanem, hogy nem volt rajta semmi kockás. Mondanám, hogy biztos a zoknija, de a papusból kilátszott és a zoknija színe fekete volt. Sima fekete, nem volt benne egyetlen, egy kocka sem.  Ferde szemekkel néztem újból végig rajta, majd még egyszer, míg le nem esett neki a dolog és tette szóvá.
- Ne félj, olyan helyen van rajtam kockás, amit nem akarsz látni. Tudod, én szívesen megmutatnám, de az előbb is megkaptam, hogy egy perverz disznó vagyok, pedig semmi rosszra nem gondoltam. – kezeit a mellkasára téve tetette magát ártatlannak.
- Én csak annyit mondtam, hogy perverz vagy. A disznót már te tetted oda, bár van benne valami, úgy sokkal jobban hangzik. Ha gondolod csináltatok neked egy ilyen feliratú pólót. „Steen a perverz disznó!” Biztos sikered lenne a nőknél. – és folytattam volna még egy darabig ezt a beszélgetést, de ő nem élvezte annyira, mint én és hozzám vágott egy koszos pólómat. Egy nagyon koszos pólómat, egy pillanatra megszédültem mikor megéreztem milyen aromája volt annak a felsőnek. Az agyamba feljegyeztem, hogy most már muszáj, leszek összeszedni a szennyest és kivinni, míg nem döntenek úgy, hogy a saját lábukon mennek ki a fürdőbe, vagy rám nem támadnak, mert hagytam őket a szobámba rohadni.
- Remélem befejezted. – nézett rám, és jobb kezével felvette a következő ruhadarabot és már majdnem eldobta mikor megszólaltam.
- Be! Csak tedd le, kérlek! Ha kitörne, a harmadik világháború a ruháimat használhatnák biológiai fegyvernek. – megszagolta, és gyorsan el is hajította. – Jó döntés drága barátom, nagyon jó döntés. Most pedig jobb, ha kimegyünk, ha elkésünk, anyám rosszabb dolgot csinál velünk, mint ezek a ruhák. Anyát volt a legtermészetesebb dolog ilyen ruhába látni. Sokszor járt el estékre, ahol ki kellett csípnie magát, ez a vörös ruha ami nem mellékesen tökéletesen állt rajta kiemelte fehér bőrét, ami miatt nagyon haragszom rá, hisz miatta lettem én is egy tejföl gyerek, mert a legtöbb gént tőle örököltem. Viszont ő tudta is hordani ezeket a ruhákat, mintha ráöntötték volna. Göndör haját kiengedte és hagyta, hogy a vállára omoljon. Ellenben velem, aki sose tudta mit is csináljon a madárfészekkel a fején. Ezért is váltam meg tőle, de már így is sokkal hosszabb, mint amilyenre vágattam, pokolba a hajnövekedéssel. Szó, mi szó én voltam, aki kilógott a sorból, vagy az egyetlen, aki nem érezte jól magát a ruhájába, aminek időnként jelét is adtam.
- Ha Steen nem lenne fekete hajú, simán mondhatnám, hogy egy normális családnak nézünk ki akik elmennek egy étterembe ünnepelni. – vidáman csapta össze a kezeit édesanyám.
- Mondhatjuk azt, hogy örökbe fogadtad. Árva kisfiú, akit találtunk az utcán és megsajnáltuk. Az én kisöcsém.. – lábujjhegyre álltam és megborzoltam fekete haját, csak a látszat kedvéért, és mert tudom, hogy ki nem állhatja.
 - Ne feledd el kishúgom, hogy idősebb vagyok nálad. – lépett el mellőlem. – Ami azt jelenti, hogy lehet téged fogadtunk örökbe. Megesik, hogy a gyerek nagyon különbözik a szülőktől.. Én elgondolkoznék rajta. – a szavak embere, úgy képes kifordítani a másik szavát, hogy csak lesek, mit is magyarázott nekem. A legrosszabb az volt mikor bele keverte a tudományt is, na, akkor egy két órás kiselőadást hallgattam meg az uborkasalátáról, mikor abba kötött bele, hogy a pólómon lévő felírat, el van nyomtatva. Azóta inkább igazat adok neki az ilyenekbe, mert nagyon meggyőzően képes érvelni, amitől félek. Egész úton ez volt a téma, csodálom, hogy a taxisofőr nem tett ki minket a második sarkon. Szinte már veszekedtünk, de nem azon a komoly hangon, csak úgy, mint aki nagyon célba akar érni, és szeretné, hogy neki legyen igaza, mert igenis neki van igaza. Félúton járva, már kaptam is az SMS-t, hogy merre vagyunk már. Otthon se sűrűn jártam puccos éttermekbe, nemhogy itt Amerikába, sejtettem, hogy valami más oka is volt, hogy ki kellett öltözni, de nem kérdeztem inkább semmit. Már az út végén egymást csapkodtuk Steen-el, ami csak azért volt rossz ötlet, mert anya ült középen és nem nagyon értékelte, mikor egy-egy fejbevágás őt érte Steen feje helyett. A taxi egy hatalmasat fékezett az étterem előtt, mitől én majdnem lefejeltem az anyósülést, de sikerült elkerülnöm a fejfát.
- Kifelé! Most! – ezzel a kijelentéssel már tényleg úgy éreztem magam, mint egy tíz éves, aki egy igazi rosszcsont. Kár, hogy ez nem tíz évvel ezelőtt történt, akkor lehet, hogy minden másképp alakult volna, de ezt már soha nem tudom meg, inkább örülök, hogy ha még csak pár napig, de az anyám olyan, mint amilyennek egy igazi anyának kellene lennie. Kinyitottam az ajtót és a ruhám szoknya része úgy döntött önálló életet él, azt hittem letépem magamról azt a ruhát, az egészet a nyakamba fújta a szél. Nagy nehezen sikerült kiszállnom a kocsiból, de mihelyst felnéztem vissza is ültem az ülésre. Padlót fogtam a látványtól, a szó szoros értelmében.
- Kisasszony szeretne még egy fuvart? – csak halkan hallottam meg a sofőr hangját. A szívem az agyam helyén dobogott, alig tudtam gondolkodni, de nagy nehezen rájöttem, hogy mi is csináltam és gyorsan kipattantam a kocsiból. Erősen a járdára koncentráltam, a köveket szuggeráltam, mert féltem felemelni a fejem. Az üres járdán egy fekete tornacipő jelent meg. Kezét az állam alá tette és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek.
- A sírba kergetsz. – nyögtem ki a szavakat. Igyekeztem nem elnevetni magam, de tudtam, hogy ha nem nevetek, akkor sírni fogok, azt pedig semmiképp nem akartam.
- Pedig nem állt szándékomba. – mosolyodott el.
- Akkor ne vegyél fel többé öltönyt, komolyan mondom ezzel képes lennél megölni. – éreztem, hogy a szívem kezd visszamászni eredeti helyére, de még mindig az egész testem remegett.
- Ennyire rossz? – mosolygós ajka hirtelen lefelé gördült.
- Épp ellenkezőleg, de megmentett, hogy megláttam a cipőd. – kezeit a derekam köré fonta én pedig az arcomat a vállába temettem. Túl jó volt ez a pillanat, agyam már teljes mértékbe ráállt a jó dolgokra, ami nem jelenthetett mást, minthogy valami rossz fog történni. De nem ma, ma semmiképp. Eldöntöttem, hogy ez egy jó este lesz és ezt semmi és senki nem ronthatja el.
- Akkor én mit mondjak? Álomszép vagy, és a lábaid.. Esküszöm többet foglak téged ilyen helyekre hozni, ha ez rávesz az ilyen ruhák hordására. – muszáj voltam elengedni, mert a többiek már majd éhen haltak.
Az étterem nem véletlenül kapott annyi csillagot, még nem is választottunk vacsorát, de máris el voltam ájulva a helytől. Még a pincér elvezetett az asztalunkig olyan ételek mellett haladtunk el, amikkel még nem is találkoztam életembe. Legszívesebben mindenki elől elvettem volna a tányérját és végig kóstoltam volna az egész étlapot. Leültünk a helyünkre és a pincér a kezünkbe nyomta az étlapot. Kinyitottam és az arcom elé tartotta, hogy csak a szem látszódjon ki és elkezdtem kacagni.  Mindenki felnézett az étlapról és megkereste a tekintetemet, hogy rájöjjenek mit is nevetek.
- Most olyan, mintha Michael lenne az apánk. – kimondtam és muszáj voltam hangosabban nevetni. A szám elé kaptam a kezem, mert nem akartam, hogy mindenki engem nézzen, elég volt nekem az a három szempár, amik épp a pokolba kívántak.  Szegény Michael nem értett belőle semmit, így ő vágta a legértelmetlenebb képet.
- Igen Elisa, mindenre rájöttél. – anya letette az étlapot és a kezét Michael-éra tette. – Michael az apád. – teljes mértékben olyan voltam, mint aki beszívott ez a sok boldogság az agyamra ment. Anya elkezdte magyarázni Mikey-nek, hogy mi is a bajom, míg a pincér elvitte az étlapunkat a rendeléssel együtt.
- Hát életem te nagyon hülye vagy! – odahajolt hozzám és a kedves bókja után nyomott egy csókot az arcomra.
- Ezt bóknak veszem.. – önelégült arccal kezdtem bele a salátámba. Nem a kedvenc ételem a saláta, mert nem tartom magam egy kiköpött nyúlnak, de azon, amit ott készítettek eltudtam, volna élni egy darabig, bár az árát is megkérték az tuti, de nem én fizetem. Ha én álltam volna az estét, akkor valószínűleg a sarki boltban árult gyorsfagyasztott pizzát ettük volna.  Mind a hárman büszkék lehettek rám, mert igen művelt kislány voltam az este folyamán. Bár volt mikor túlzásba vittem az illemet, de nem várhatták el tőlem, hogy normális leszek két teljes órán át, az lehetetlen lett volna és kínszenvedés. Michael is sokszor megbotlott az illem terén, de olyankor jót nevettünk egymáson. Összességében egy csodálatos estét töltöttem a szeretteimmel. többet se kívánhattam volna és ott abban a pillanatban készen álltam elviselni azt a rosszat, ami a jót fogja követni, mert ott és akkor azt éreztem, hogy megéri az ilyen pillanatokért mélyponton lenni.
Tizenegy óra is elmúlt mire a taxi megállt a szálloda előtt. Michael ki sem akart szállni, mert állította, hogy most nem maradhat itt, hisz anya is itt van, de sikerül meggyőznöm, hogy nem fogja éjszaka megtámadni egy baltával. Mindenki bevonult a saját kis kuckójába és nyugovóra tért, kivéve minket. Bár álmos voltam, de nem volt kedvem aludni, de nagy zajt nem csaphattunk ezért inkább csak beszélgettünk. Ledobtam a ruhát magamról és belebújtam a pizsamámba, ami a levél mellett volt. Szerencsém, hogy hamarabb vettem észre, mint ő. Nem biztos, hogy örült volna neki, hogy még arra se vettem a fáradtságot, hogy elolvassam. Az éjjeliszekrény legalsó fiókjába tettem, hogy nehogy rátaláljon. Mikre megfordultam már elkezdett lefele öltözni, ami nagyon nem tetszett.
- Ne! – szóltam rá gyorsan. Rémülten pillantott rám.
- Mit ne? – és folytatta az öltözködést. Oda mentem és szépen visszagomboltam a fehér ingét.
- Ne öltözz le.
- De azt mondtad aludjak itt. Összezavarsz.
- De még nem vagyok képes elengedni az öltönyös szerelmemet. Hadd ne váljak meg még tőle, lehet soha többé nem foglak így látni. – bevetettem a kiskutya szemeket is, de megérte. Kilazította a nyakkendőjét és levágta magát a földre. Ledobáltam a párnáimat és oda bújtam hozzá. Nem tudom mikor vagy, hogy de a beszélgetés közepe táján bealudtam. Valahol akkor adtam fel mikor elmeséltem neki a Jordan-es veszekedésemet. A többi már csak ködösen van meg.

Anya kora reggel keltett minket még nem múlt el tíz ót mikor ránk törte az ajtót. Szegény Michael majdnem lefordult ijedtében az ágyról. Alig voltam magamnál, de már sietni is kellett. Anya azt kiabálta, hogy már így is késésben vagyunk. AZ egyik pillanatban még pizsamába álltam a mosdókagylónál fogkefével a kezemben, a másikban pedig már felöltözve száguldottam le a lépcső és közben igyekeztem felfogni a hajam a fejem tetejére. Szinte az egész utat végig aludtam Mikey vállán, nagyon nem sikerült magamhoz térnem. Anya a búcsúzkodást rövidre zárta, megkért, hogy vigyázzak magamra meg Steen-re, Mikey-t pedig megfenyegette, hogy vigyázzon magára majd már szaladt is a repülőre. Mi pedig szépen haza kocsikáztunk és visszafeküdtünk az ágyba aludni. 

2015. június 22., hétfő

XLII. Rész

Sziasztok! Tudom lusta, lusta, lusta, lusta, lusta ember vagyok, de mentségemre legyen szólva nagyon nem volt ihletem és lusta vagyok. Nagy nehezen és sok idő után csak sikerült megszülnöm ezt a részt is. Remélem megbocsátjátok, hogy ennyi ideig nem volt rész és hagytok valami nyomot a rész alatt. Jó olvasást.  

Hiába voltam álmos, még egy jó darabig forgolódtam az ágyban. Álmos voltam, de mégis tele voltam energiával. Büszke voltam magamra az esti fellépés miatt és, hogy egyszer sikerült őszintén elmondanom a véleményem. A karórám kattogása járta be az egész szobát. Nem volt jobb dolgom, mint azt hallgatni. Felkelni lusta voltam, hogy valami hasznosat is csináljak, de hiába feküdtem, mert nem tudtam aludni. Minden egyes kattanásnál a másik irányba fordítottam a szemem. Jobb-bal, jobb-bal, jobb-bal.. így ment ez mindaddig, míg a szemem el nem fáradt és győzött le a fáradtság. Csukott szemmel is a kattogásra figyeltem, mint kisgyerek az altatót hallgattam figyelmesen.
A ritmikus kattogást egy hasonló hangú valami zavarta meg. Gondoltam csak anya vagy Steen mászkál kint, így nem vettem a fáradtságot, hogy megnézzem. Hamar abba is maradt a dolog, így újra az óra zengte be a teret, még ha csak rövid időre is. A második körnél már muszáj voltam felülni és körbenézni, hogy mi is a zaj forrása. Erősen az ablak felől jött a ricsaj, felkaptam az első tárgyat, ami a kezem ügyébe került, ami a gitárom volt. Léptem egy lépést majd észhez kaptam. Senki sem ér annyit hogy összetörjem az én drága gitáromat. Szépen lassan letettem és kerestem mást, nem sok harci eszköz volt a szobámba, így be kellett érnem a táskámmal, ami nem nagy fegyver egy betörő ellen. Elhúztam a függönyt és nyugodt szívvel könyveltem el magamban, hogy nincsen betörő a szobámba, de a kopogást még mindig hallottam. A következő tippem az volt, hogy Steen próbál morzejelekkel üzengetni nekem, de az se jött be. Kinyitottam az ablakot és kimásztam a tűzlétrára. Már-már azt hittem, hogy Michael próbált betörni hozzám e késői este, de nem ő volt az. Nála egy sokkal kisebb és aranyosabb lény zavarta meg az alvásomat. Egy aranyos sötét szőrű macska mászkált fel-alá a létrákon. Sose voltam oda az állatokért, anya nem nagyon díjazta az ötleteimet mikor kutyát akartam és mivel bőven beértem a zenével így nem feszegettem a dolgokat. Lassú léptekkel közelítettem felé, nem akartam, hogy elmenjen csak meg akartam simogatni. Nem volt túl vad, de nem is gondoltam annak, biztos valamelyik szomszéd zárta ki, máskülönben, hogy kerülhetett volna fel ide. A falnak támasztottam a hátam és leültem a hideg vasra, és elkezdtem simogatni a cica hátát. Hamar beadta a derekát és a lábamhoz bújva élvezte, hogy kényeztetem.
- Honnan jöttél cica? – enyelegtem beszélgetésbe vele, de nem volt hajlandó válaszolni nekem. Olykor- olykor nyávogott egyet, de nem tudtam kivenni pontosan mire is gondol. – nem vagy valami bő beszédű. Reggel megkeressük a gazdidat, jó? – egyre hidegebb lett, és úgy döntöttem vissza mászok a szobámba. Nem volt szívem kint hagyni így magamhoz fogtam és őt is bevittem a szobába. Igazán jól elbeszélgettem szegény jószággal, aki valószínűleg hülyének nézett, de nem érdekelt. Befeküdtem az ágyba és magam mellé tettem, nem kellett neki se kétszer mondani, hogy ne menjen el, viszont azt közöltem vele, hogy ha ide mer üríteni, akkor a gazdája csak bundaként, hordhatja majd a kis kedvencét. Hajnali három óra után nem nagyon kellett kétszer mondani, hogy aludja el. Az óra zaját a macska dorombolása nyomta el, ami a jobb oldalamon feküdt én pedig a kezemmel simogattam őt, míg el nem aludtam.
Nem aludtam sokat, a szemem pontosan kilenc órakor nyílt ki. A kóbor macska a szőnyegen játszott egy papír fecnivel, amin valószínűleg egy dalrészlet lehettet, még fénykorába. Ledobtam magamról a takarót és a macskát a honom alá fogva elindultam a konyhába.
- Biztos éhes vagy már. – kezdtem el megint beszélgetni szerencsétlen jószággal. A konyha fele tartva megcsapott egy finom édes illat, ami nem hagyott józanul gondolkodni. Kiverte a fejemből, mit is akartam mondani. Akár egy zombi indultam el az illat irányába, ami szerencsémre a konyha volt. Az illatnál nagyobb meglepetést okozott a látvány. Édesanyám dobálta a palacsintákat a magasba, egyiket a másik után majd mindet egy már elég nagy kupac tetejére helyezte. Éppen feldobott egyet, mikor a macska úgy döntött nem viteti tovább magát velem és kiugrott a kezeim közül egy hangos nyávogással, ami megijesztette anyát és a levegőbe lévő palacsinta a serpenyő helyett a gáztűzhelyre esett. Felnevettem volna, ha nem kellett volna a macska nyomába erednem, aki céltudatosan indult meg a fürdőszoba felé. Sikeresen kaptam el az ajtóba, még mielőtt bemehetett volna.
- Neked mióta van macskád? – ugrott elém anya a serpenyővel a kezében. Olyan közel jött, hogy éreztem a serpenyőből kiáramló hőt az arcomnál.
- Te pedig mióta tudsz palacsintát csinálni? – válaszoltam kérdéssel a kérdésre és kivettem a serpenyőt a kezéből, mielőtt még véletlenül az arcomhoz érintette volna.
- Mindig is tudtam, de ez nem volt jó válasz. Nem is szereted a macskákat, te egy állatot se szeretsz. – mindkettőnk arcán döbbenet ült. Olyan dolgokról szereztünk tudomást, ami egy normál családban alaptudásnak számítanának, ellenben a miénkben majdnem húsz év után kerül elő. Elzártam a gázt és letettem a macskát és a serpenyőt az asztalra.
- Nekem sose volt bajom az állatokkal, te nem engedtél sose állatot haza vinni. – hangom rideg volt. Előtört belőlem, hogy reflexszerűen feszültséget keltsek köztünk, ebben a dologban igencsak jó voltam. Puszta hanglejtéssel képes voltam magamnak több nap szobafogságot elintézni. Anya nem firtatta tovább a dolgot, nem vetett semmit a szememre, és nem kötött bele egyetlen egy dologba se, inkább elkezdte keresni a tányérokat és megterített a reggelihez.
Kerestem egy kis dobozt és az új vendégnek öntöttem egy kis tejet, hogy nehogy reggeli nélkül maradjon. Mire mindennel elkészültünk még Steen is kimászott a szobájából, vidáman ült le a megterített asztalhoz és vette ez az első palacsintát a palacsintahegy tetejéről. Mindenki némán ült és ette az isteni reggelijét, még mindig csodálkoztam, hogy anya tud ilyet csinálni, de még nem is akármilyet, mennyeire sikerültek neki, mind egytől egyig. A csendes és eléggé kellemetlen reggelit a csengő zavarta meg. Sose szerettem, ha megszólal a csengő irritált a hangja és akkor muszáj voltam elsétálni az ajtóig és kinyitni, arról nem is beszélve, hogy sokszor állt már az ajtó másik oldalán olyan alak, akit nem szívesen láttam volna. Hamar felugrottam még mielőtt Steen tette volna ugyanezt és az ajtóhoz siettem.
- Ma csupa meglepetés a napom. – nyitottam ki a vendég előtt az ajtót és álltam el az útból, hogy befáradhasson a lakásba. Szarkasztikus mosollyal az arcán sétált el mellettem és ment el az étkező asztalig, ahova ledobott egy köteg papírt, amiről fogalmam se volt mi lehet az. – Neked is jó reggelt, drága Jordan. Nem szeretnél reggelizni? Isteni palacsintát készített az édesanyám és van meggylekvár hozzá. – tisztában voltam vele, hogy esélytelen dolog, hogy ő leüljön hozzánk, de olyan jó volt kötekedni vele.
- Nem, köszönöm. Ezer meg egy dolgom van, csak valaki nem vette fel a telefonját, így nekem kellett lehoznom a papírjait. Igen, az a valaki te vagy Elisa. Legközelebb a nyakadba kötöm a telefonodat, te csinálod azt, amit én mondok, nem pedig fordítva. – mérgesen elvette az utolsó palacsintát, ami a tányéromba volt és kiviharzott az ajtón, majd fellökve engem.
- Senki se kérte, hogy hozd el! Amúgy pedig szívesen! – kiáltottam utána, majd becsaptam az ajtót. Az orrom alatt dünnyögve ültem vissza a székemre és kezdtem el nézegetni a papírokat. Mindegyiken más és más állt. Egy név egy feladatkör, egy fizetési százalék, egy időtartam csak a cég volt közös, a Studio alatt futott minden egyes ember, akiknek a neveit és adatait most valami miatt megkaptam. Anya és Steen is odajött és elkezdték nézegetni a papírokat, nem tudtam mik lehetnek azok, de a normális agyműködésem még javában aludt.
Fél óránkba telt mire rájöttünk, hogy azok a lapok a menedzserek adatait tartalmazzák, szám szerint tizenkettőt. Tizenkettő menedzser közül lehetne választanom? Vagy ők vállalnának el? Kell nekem ilyen? Ez azt jeleni, hogy látnak esélyt a sikeremhez? Az a tizenkét köteg lap több kérdést vetett fel bennem, mint amennyivel megbírtam volna birkózni. Letusoltam és Steen nyakán hagyva a macskát és anyát elmentem Jordan-hez magyarázatért.
Az irodájából való távozásom némi kivetnivalót hagyott maga után. Egy kicsit durvábbra sikeredet ez a beszélgetés, ami nem csak az én hibám volt. Mentségemre legyen mondva én tényleg igyekeztem a legjobb formámat hozni, még kopogtam is mielőtt beléptem volna azon a retkes ajtón, de őt megszállta valami, és egy normális mondatot nem tudtunk váltani. Olyan dolgokra hivatkozott amihez, mint embernek, de még, mint főnöknek sincs semmi köze. Egy darabig türtőztettem magam, de mindenki tudja, hogy nem vagyok egy hidegvérű valaki, egy idő után nekem is betelt a pohár és felvéve az ő stílusát elkezdtem én is kiabálni. Ennek lett az a vége, hogy hidegebb éghajlatra küldtem és kiviharzottam az irodájából. Eldöntöttem, hogy nekem nem kell egy ember, se akit ajánlott, nekem nem fog kelleni menedzser, én leszek saját magam menedzsere, míg nem találok magamnak olyat, aki színpatikus és tehetséges. Magamba őrjöngve léptem ki a kánikulába, mikor elindultam még pár fokkal hűvösebb volt, akkor még ésszerűnek tűnt a pulóverem, de mostanra elég rossz döntésnek bizonyult. Csak azért is a fejemre húztam a kapucniját és végigszenvedtem azt a kétszáz méter a saját készítésű szaunámba.
Áldottam a technikát, hogy feltalálta a légkondicionálót. A lakásba nagyon kellemes idő volt, olyan pont megfelelő a számomra, amit kintre is el tudnék viselni. Ledobtam a cipőmet és megváltam a pulóveremtől is, és rájöttem, hogy nekem még ma két fontos dolgom is van. Meg kell keresnem a macskám gazdáját és meg kell keresnem Michael-t is. Már elmúlt dél és még mindig nem keresett, lehet hagynom, kellene, hogy ő keressen, nem akarok rátelepedni, lehet, a srácokkal elmentek valamerre vagy épp próbálnak. Ezzel a gondolatmenetemmel kilőttem az egyik problémát, így már csak egy feladatom volt mára, gazdát keresni a macskámnak.  Körbe néztem a házba, de csak a macskát találtam meg a szobámba zárva. A telefonomért kaptam és felhívtam Steen-t.
- Szia! – szólt bele nevetve a telefonba.
- Szia, merre vagytok? – szinte lehetetlen volt elképzelni, hogy Steen az én anyámmal nevetgél együtt. Mint egy rossz álom. A gondolattól libabőrös lettem.
- Átjött az udvarlód, de nem talált otthon és anyukád megkérte, hogy mutassa meg neki a várost, mert te tegnap elég hamar meguntad a dolgot. – tehát ennyit arról, hogy Michael nem éppen mással van elfoglalva. Nagyon sajnálom őt, el tudom képzelni mennyire, élvezhetik a dolgokat. Anya nem is szereti őt, egy kicsit se kedveli, csak inkább elviseli, mert muszáj, és szerintem ő is valami ilyesmit érezhet iránta.
- Hol vagytok? Oda megyek! – meg tudom menteni még őket, vagy, vagy már teljes a katasztrófa? – Hahó, Steen! Mond, meg hol vagytok. – mintha a falnak beszéltem volna, nem kaptam választ egy jó darabig, majd Michael hangját hallottam meg a telefon másik oldalán.
- Elraboltam a családodat. Csak akkor kaphatod vissza a szeretteidet, ha pontosan azt teszed, amit mondok. Megérteted? – mély hangom beszél, pont úgy, mint egy piti is bűnöző.
- Honnan veszed, hogy vissza akarom kapni őket? Nyugodtan megtarthatod őket. – lazán löktem oda a szavakat és vártam erre mit reagál a drága.
- Elisa! Ezt nem így kell játszani. – újra a normális hangján beszélt, bár egy kicsit kényesebben. – Ne ess ki a szerepedből és kövesd a forgatókönyvet! – kaptam meg a parancsokat, amiken csak nevetni tudtam. A hanglejtés, amivel kimondta a nevemet mindent vitt.
- Bocsánat.
- Elraboltam a családodat. Csak akkor kaphatod vissza a szeretteidet, ha pontosan azt teszed, amit mondok. Megérteted? – ismételte el magát. Elgondolkoztam, hogy ugyan azt mondom, de inkább maradtam a szövegemnél. Kislányos hanggal szóltam bele újra a telefonba.
- Oh, csak azt ne! Ne bántsa őket, bármit megteszek. Mit kell tennem? – reménykedtem benne, hogy ez már megfelelt neki, mert jobbra nemigen lettem volna képes.
- Menj be a szobádba. – nem kérdeztem csak tettem, amit mondott. Két szava között eszembe jutott az esti levél, nem reagált rá semmit. Ott és akkor megfogadtam, hogyha tényleg nem mond róla vagy miatta semmit és soha többé senkinek nem fogok normálisan beszélni az érzéseimről. Nagy nehezen vettem rá akkor is magam és bár lehet, hogy jobb, ha nem mond rá semmit mégis furcsa érzést avar bennem ez az egész.
- Itt vagyok. Hogyan tovább?
- Látod a macskát?
- Igen. – a vállammal tartottam a fülemhez telefont és a kezeimmel pedig felemeltem a szőrgombócot, aki épp alvást szimulált.
- Öld meg.
- He? – hallottam, hogy a háttérbe mindeni röhög. Nagyon kis mókásnak hitté magukat. Három egy ellen, nem épp fair játék. Úgy tűnik nincs is nagy baj köztük, jól elröhögcsélnek rajtam.
- Csak vicc volt. Keresd meg a gazdáját, ha megvan, hívj fel és megmondom a következő feladatot. Ha a küldetést nem teljesíted, két órán belül, levágom az egyik szereted fülét és elpostázom. – kérdezés nélkül kinyomta a telefont. Beraktam a farzsebembe mikor elkezdett rezegni. Üzenetem jött, na vajon kitől?

„Ha szólsz a rendőrségnek nem látod viszont egyikőjüket sem, csak hullazsákban.”
Szerelmed Mikey!


Elég hülye játékba rángattak bele, de meg is lepődtem volna, ha simán eltelik ez a napom. Azt irigyelem a régi életembe, hogy nyugtom volt. Órákig, napokig voltam képes a szobám négy fala között ülni és azt csinálni, ami jól esi. Filmet nézni, sorozatokat nézni, gitározni vagy éppen csak feküdni az ágyon és bámulni az unalmas falamat. Na, ez az egyetlen ami hiányzik, mostanság nincs szabad napom. Nem állítom azt, hogy ez rossz dolog, de minden bizonnyal fárasztóbb, mint a régi, ennek ellenére mégis kevesebbet alszok. Ebbe már rég nincs logika. A pólómat lecseréltem egy fekete atlétára és a fejemre tettem a sapkám, hogy ne legyek rákvörös.
Igazából fogalmam sem volt hol is kezdjem, be kellene kopogni egy lakásba és megkérdezni, hogy nem-e ismerik a cicust és annak a gazdáját, de mi van, ha egy bunkó embert fogok ki? Amekkora szerencsém van sikerül beleválasztanom a közepébe. A legjobb döntésnek Tayler és Collins tűnt. Őket ismerem, és ők jobban ismeri ezt az épületet, mint én. Egyszóval közösség építőbb személyisége, mint én, van rá egy minimális esély, hogy ismerik a gazdáját a macskusznak.  
Ez a tökéletes terv ott bukott meg, hogy nem voltak otthon a lovagjaim. Maradt a hosszabb út. Fellépcsőztem a negyedikre és becsengettem a harmadik lakásba, amit megláttam. Szerencsémre nem egy mogorva öregember nyitott ajtót, de pechemre nem tudták megmondani kié lehet a jószág.
Négy emeleten kopogtattam be összesen nyolc emberhez, míg a kilencedik valami hasznos információval is szolgált. Természetesen egy olyan tanácsot adott, ami ésszerűnek tűnik minden ember számára nekem mégse jutott eszembe egy háromnegyed órával ezelőtt. Menjek le a portára és kérdezzem meg ott, hisz engedély kell az állattartáshoz. Áldom annak nőnek a tanácsát. Valószínűleg képes lettem volna bejárni az egész épületet, míg meg nem találom a gazdát, de így gyorsabban megtudtam a választ. Az én drága macskám nem másé volt, mint a karbantartóé. Hülye mosollyal kerestem fel az úriembert. Nem is tudtam róla, hogy itt is van olyan, azt hittem az csak a vállalatoknál-cégeknél vagy az ennél nagyobb szállodákban vannak, de tévedtem. Könnyes búcsút vettem Mr.D-től és a telefonomért nyúltam, hogy helyzetjelentést adjak.
- Megvan a cica gazdája akit, mint kiderült Mr. D-nek hívtak. – támadtam le egyből.
- Nagyon jó. Féltem, hogy nem lesz elég az idő, de ügyesen megoldottad a feladatot. A követező feladatod pedig, hogy menj el egy ruhás boltba és vegyél egy doboz harisnyát. De nem akármilyen harisnyát. Fekete legyen és legyenek rajta fekete pöttyök. kevesebb, mint egy órád van A játék elkezdődött, sok sikert. – és újból kinyomta a telefont. Minek neki harisnya? Komolyan a Fűrészből idézett? Felszaladtam a hátizsákomért és a pénztálcámért és neki vágtam a nagy útnak.
 Szinte minden sarkon van, olyan bolt ahol lehet harisnyát venni, de nem olyat, amilyet ő mondott. Fekete van, hisz az egy alap dolog, de, hogy azon pöttyök is legyenek már nehezebb feladat volt. Húsz perc séta után találtam egy fehérnemű üzletet, ahol végre valahára nem néztek hülyének a kérésem hallatán. Megtetszett így magamnak is vettem egyet, bár kétlem, hogy Mikey magának vetette volna a másikat, de kinéztem volna belőle azt is, hogy igen. Félve kerestem meg a számát, mi lesz a következő feladat? Lopja el egy majmot az állatkertből és húzzam fel rá a harisnyát?
- Harisnya megvéve. Ha még egy feladatot, mert adni, esküszöm, hogy neked adom a családomat.
- Ez lesz az utolsó. Komolyan. Menj haza. Nem kell mást tenned, csak haza menned. – végre a saját hangján beszélt. Kiélvezve a helyzetet, most én csaptam rá a telefont és indultam végre valahára haza.
A lakás ajtaja előtt álltam és jól hallottam, hogy már ők is itthon vannak. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy be merjek-e menni. Volt rá esély, hogy én leszek az aki elrontja ezt a nagyon jó kedvet amit nem akartam, de mégis sokszor sikerült már. Nagy levegőt vettem és beléptem. Mindenki az asztalnál ült és épp falatozott.
- Na, szép. Ti itthon pihenhettek még én bejárom a fél várost egy pöttyös harisnyáért, amit még mindig nem értek minek kellett megvennem. – ledobtam a cipőm és leültem közéjük. Valami féle tésztát ettek, mindenkié más ízű volt, így fogtam magam és mindegyikbe bele ettem. Az anyáé paradicsomos volt, a Steen-é csípős fűszeres a Michael-é pedig sajtos.
- Ne zavartasd magad, de neked is vettünk. – kapta ki a kezemből anya a dobozt és adta vissza Michael-nek azt.  A konyhapulton volt az én dobozom is amiben olyan tészta volt, mint a Mikey-é.
- Nem zavartattam, de azért köszi. – visszaültem és elkezdtem enni a saját kajámat. – Elmondjátok minek kellett megvennem a harisnyát? És miért pont fekete pöttyöset?
- Este elmegyünk egy jó kis étterembe és vettünk neked egy ruhát amihez kellett egy harisnya, és, hogy ne unatkozz gondoltuk téged küldünk el érte.
- Hát ez igazán rendes volt tőletek, de én nem hordok ruhát. – kötöttem bele ebbe a remek tervükbe.
- De fogsz, mert megvettem és ez az utolsó estém itt. Holnap indul a repülőm haza. – magyarázta anya félig meghatóan félig pedig parancsolóan.

- Jó. – jelentettem ki duzzogva és folytattam a kajám megevését. – De akkor ti is kiöltöztök. És igen Michael itt pont rád gondoltam, jobb, ha leszeded azt a sunyi mosolyt az arcodról és felkészülsz, hogy neked is ki kell csípned magad.